Nagyvilág

A USA összefog Kínával Észak-Korea ellen

Azért, hogy a kommunista állam ne hajtson végre több atomkísérletet. Néhány órával később Észak-Korea a tengerbe lőtt egy rakétát.

Észak-Korea provokációit egyre nagyobb aggodalommal figyelik Washingtonban: a kommunista állam januárban hidrogénbomba-kísérletet hajtott végre, majd azóta több kísérleti rakétát bocsátott fel. Barack Obama és Hszi Csin-ping a Fehér Házban találkozott egymással, és már a megbeszélések kezdetekor közös közleményt adtak ki, amelyben tudatták, hogy nemsokára mindkét ország aláírja a párizsi klímavédelmi egyezményt.

A megbeszélés után Obama úgy nyilatkozott, hogy Kína és az Egyesült Államok is atomfegyvermentes Koreai-félszigetet szeretne, ennek érdekében cseréltek véleményt arról, hogy miként lehetne eltántorítani Phenjant a további kísérletektől. Az amerikai elnök pár órával korábban a japán és a dél-koreai vezetőkkel tárgyalt ugyanerről a témáról. Bár az amerikai-kínai csúcstalálkozóról kevés konkrétum szivárgott ki, elemzők nagyon fontosnak ítélik meg már a találkozó létrejöttét is.

Nem sokkal később egy szöuli forrás arról számolt be, hogy közép-európai idő szerint reggel háromnegyed hatkor Észak-Korea egy rakétát a Japán-tengerbe. Egy rövid hatótávolságú föld-levegő rakétáról van szó, amelynek a pontos hatótávolságát még nem tudták megállapítani – közölte egy másik tisztségviselő a dél-koreai hadsereg vezérkarából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik