Nagyvilág

Házkutatást tartottak a lyoni érsekségen a pedofilbotrány miatt

Évekig elhallgatták az egyik pap molesztálásait, aki tavalyig gyakorolhatta hivatását.

Házkutatást tartottak a francia hatóságok a lyoni érsekség irodáiban, miután Philippe Barbarin bíboros, lyoni érsek, és az egyházmegye több tagja ellen eljárás indult papi pedofília elhallgatása miatt.

Az érseki hivatal erről közleményben tájékoztatott. Azt is elmondták, hogy átadták a nyomozóknak azokat a dokumentumokat, amelyek segítségükre lehetnek a „fájdalmas események” felderítésében.

A mostani vizsgálat azután indult, hogy eljárás kezdődött a jelenleg 70-es éveiben járó Bernard Preynat pap ellen, miután beismerte: 1986 és 1991 között molesztálta a rá bízott gyermekeket. Az egyházi hatóságok Preynat szerint 1991 óta ismerték a tényeket, ő mégis 2015-ös nyugdíjazásáig gyakorolhatta papi hivatását.

Az áldozatok a cselekmények elhallgatása miatt feljelentést tettek a lyoni egyházmegye több vezetője, köztük a 65 éves Barbarin ellen, aki egy februári interjúban elismerte, hogy 2007-2008 óta tudott a pap ügyeiről. Az érseki hivatal szerint a bíboros „számtalanszor kifejezte együttműködési szándékát az igazságszolgáltatással”. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik