Nagyvilág

CNN: Európai támadásokra készül az Iszlám Állam

Az amerikai biztonsági szervek a CNN hírtelevízió egy jelentése szerint úgy tudják, hogy az Iszlám Állam szervezete több európai célpont ellen készült merényleteket elkövetni, feltehetően párizsi és brüsszeli hálózata révén, és ezek előkészítése különböző stádiumban van.

Az amerikai terrorizmusellenes hatóságok meg nem nevezett tisztségviselői szerint elfogott elektronikus üzenetekből, személyes forrásokból és átfésült adatbázisokból arra lehet következtetni, hogy az Iszlám Állam emberei a november 13-i párizsi támadások óta eltelt hónapokban néhány más lehetséges célpontot is kiválasztottak. Az amerikai hírtévé szerint erre utalnak azok az információk, köztük térképek is, amelyeket a rendőrség Salah Abdeslam és társai múlt hét kedden felfedezett búvóhelyén talált.

A belga terrorizmusellenes hatóságok egyik vezetője szerint a nyomozók azt feltételezik, hogy az Iszlám Állam brüsszeli sejtje két csoportból állt, és a párizsi merényletekhez hasonlóan egy nagyobb támadássorozatot akartak elkövetni Belgiumban, egy későbbi időpontban.

Az első csoport Salah Abdeslamból, egy vele együtt múlt pénteken elfogott, még nem azonosított társából és a sejt feltételezett parancsnokából, Mohamed Belkaidból állt, akit a rendőrök lelőttek Brüsszel déli, Forest negyedében, amikor egy házkutatásnak indult akcióban fegyverrel fedezte Abdeslam menekülését. A másik csoport pedig a brüsszeli öngyilkos merényletekben meghalt Bakraoui testvérekből és még legalább két, szökésben lévő terroristából állhatott.

Illetékesek attól tartanak, hogy a dzsihadista terrorszervezetnek még több tucat, a párizsi és brüsszeli merénylőkkel kapcsolatban állt harcosa tartózkodik Európában, és terveiket még nem sikerült keresztülhúzni, mivel a hatóságok egyelőre csak töredékes információkkal rendelkeznek róluk. Egy másik illetékes ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy bár többféle fenyegetéssel számolnak, ezek nem mindegyikét sikerült még megerősíteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik