Nagyvilág

A csehek nem bírják a diktatúrát

Nincs jelentős társadalmi támogatottsága a nem demokratikus politikai rendszerek bevezetésének Csehországban – derült ki abból a februárban készített országos felmérésből, melynek eredményét pénteken hozták nyilvánosságra Prágában.

A kommunista rendszer visszatérését vagy egy másfajta tekintélyelvű politikai rendszer bevezetését egyaránt a megkérdezettek 16 százaléka üdvözölné. Azzal, hogy az országban a hadsereg venné át a hatalmat, az emberek mindössze három százaléka ért egyet – állapította meg a CVVM közvélemény-kutató intézet. A mostani adatok lényegében megegyeznek azokkal az eredményekkel, amelyeket egy két éve készített azonos témájú felmérés hozott.

Ami a következő öt évet illeti, a csehek nem számítanak semmiféle rendszerváltozásra. A kommunista vagy másfajta tekintélyelvű rendszer visszatérése ebben az időszakban mindössze 10 százalék szerint lehetséges, azt pedig, hogy a felgyülemlő társadalmi problémák miatt az országban a hadsereg venné át a hatalmat, mindössze a megkérdezettek négy százaléka tartja elképzelhetőnek.

A parlament és a politikai pártok megszüntetését a legközelebbi években csak a megkérdezettek két százaléka minősítette reálisnak, tíz százaléka pedig elképzelhetőnek. Ezzel kapcsolatban érdekes, hogy egy másik kérdésre válaszolva az emberek 29 százaléka egyetértene a parlament és a politikai pártok feloszlatásával, míg 55 százalék ellenezné. Ez utóbbi adat öt százalékkal magasabb, mint 2014-ben.

A CVVM elemzése szerint az autoriter rendszerek bevezetését leginkább a nehéz szociális helyzetben élő, alapfokú műveltséggel rendelkező emberek, nyugdíjasok, illetve a baloldali pártok hívei támogatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik