A következő élő közvetítés része Van remény a súlyos sérült brüsszeli magyar felépülésére

Felajánlotta lemondását a belga belügyminiszter

A brüsszeli merényletek miatt felajánlotta lemondását Jan Jambon belga belügyminiszter, amit Charles Michel miniszterelnök nem fogadott el – írta a La Derniére Heure belga napilap csütörtökön. A belügyminiszter azért ajánlotta fel távozását, mert súlyos hibák feltételezhetőek a terroristák ellen folytatott nyomozásban. A felajánlott lemondást a minisztérium megerősítette. Michel nem fogadta el a lemondást, szerinte “össze kell zárni ezekben a nehéz pillanatokban” – idézte a miniszterelnököt a napilap.

Forrás: AFP / EMMANUEL DUNAND
Forrás: AFP / EMMANUEL DUNAND

A miniszteri bizottság csütörtökön ült össze, hogy megtárgyalja a Törökországból 2015 nyarán kitiltott Ibrahim el-Bakraoui ügyét, ugyanis Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán Ankarában közölte: Ibrahimot a török rendfenntartó erők 2015 júniusában kiutasították. Elmondta, hogy Ankara július 14-én jelentést küldött az Iszlám Állam harcosának kitoloncolásáról a belga és a holland hatóságoknak, ám azok figyelmen kívül hagyták a figyelmeztetést, és szabadon engedték a férfit.

A kedden Brüsszelben két helyszínen elkövetett robbantásos merényletek elkövetői között volt az el-Bakraoui testvérpár, akik közül az idősebb, a 29 éves Ibrahim a repülőtéren, a fiatalabb, 27 éves Khalid pedig a metróban követett el öngyilkos robbantást. (MTI)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik