Nagyvilág

Tüntettek a menekültek Idomeninél

Több száz migráns tüntetett a görög-macedón határon fekvő idomeni átkelőnél szerdán, miközben a legtöbb humanitárius szervezet az erőszak elszabadulásától tartva éjszaka megkezdte munkatársainak kivonását a helyszínről.

A macedón határzár ellen tiltakozó emberek eltorlaszolták a síneket, és akadályozták a segélyszervezeteket az ételosztásban – jelentette az ERT görög állami televízió. Az előző este a kilátástalan helyzetükön feldühödött migránsok megtagadták a vacsora elfogyasztását, és másokat is akadályoztak abban, hogy megegyék ételadagjukat. “Ha nem tudunk innen továbbmenni, akkor mindannyian itt akarunk meghalni” – mondták helyszíni tudósítóknak. “Az emberek elkeseredettsége olyan szintre jutott, hogy akár maguknak is képesek ártani” – közölte Babar Baloch, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) szóvivője. Idomeniben a válságstáb becslései szerint jelenleg több mint 13 ezren várnak arra, hogy továbbmehessenek észak felé.

Legtöbbjük Németországba szeretne eljutni. Kisebb tüntetésekre került sor három égei-tengeri görög sziget regisztrációs központjában is, amelyekben az Európai Unió és Törökország közötti egyezmény életbe lépése óta gyakorlatilag fogva tartják a migránsokat. Az egyezmény értelmében március 20-val kezdve minden Törökországból illegálisan érkezett migránst visszatoloncolnak. Több segélyszervezet is felemelte hangját a megállapodás szerintük elhamarkodott életbe léptetése ellen, mert szerintük a gyakorlati megvalósítás kidolgozatlan. Az UNHCR abbahagyta a migránsok regisztrációs központba szállítását Leszboszon, mert nem látja biztosítottnak további mozgásszabadságukat. Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi szervezet sem hajlandó tovább dolgozni a leszboszi hotspotban.

Egy jelentős norvég humanitárius szervezet, a Norvég Menekülttanács szerdán szintén bejelentette, hogy felfüggeszti tevékenységét Híosz szigetén az EU-török megállapodás miatt. “Nem leszünk eszközök a tömeges kitoloncolásban” – hangsúlyozta Marie Elisabeth Ingres, az MSF helyi vezetője szerdán. “Vonakodunk olyan rendszer részeivé válni, amely nincs tekintettel a védelemre szoruló migránsok és menedékkérők humanitárius szükségleteire” – tette hozzá. Ugyanakkor az MSF folytatja munkáját a saját maga által felállított mantamadoszi központjában, ahol elsősegélyben részesítik a rászorulókat. Emellett a szervezet továbbra is segít a tengeren bajba jutott embereken, valamint mobil orvoscsoportjai is bevetésben vannak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik