Martin Schulz a Stern című német hírmagazinnak azt mondta, hogy „kidolgoztunk egy képletet, amely alapján az EU-ban eléggé igazságosan lehetne elosztani” a menekülteket. A felvetésre, hogy a munkanélküliség és a hazai össztermék (GDP) alapján meghatározott elosztás nem túl közérthető, azt mondta: a képlet a „terhek méltányos elosztását hivatott garantálni, és nem elsősorban arra való, hogy minden polgár megértse”. Bőven elég lenne, ha az uniós tagországok állam-, illetve kormányfői megértenék, hogy miről van szó, de ez „sajnos” nem sikerült.
Az EU-ban vannak szolidáris és nem szolidáris tagállamok – tette hozzá az Európai Parlament elnöke. Arról, hogy az EU és Törökország menekültügyi megállapodása előirányozza 72 ezer menekült elosztását, azt mondta, Orbán Viktor „már bejelentette, hogy népszavazást kell erről tartania”.
A német szociáldemokrata politikus arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor vajon nem értette-e meg Európát, azt mondta, nem szabad alábecsülni a magyar miniszterelnököt, mert „ő az egyik legravaszabb a jobboldali populisták között”. Az EP elnöke elutasította, hogy talán értelmesebb lenne nem küldeni menekülteket olyan idegenellenes társadalmakba, mint a magyar. Szerinte ezzel csak „azok nyernének, akik a leghangosabban balhéznak”.
A menekülteknek meg kell mondani, hogy a védelemhez fűződő joghoz nem jár lakóhely-választási jog, nem mehet mindenki Németországba, Svédországba vagy Hollandiába, mert az összes többi európai ország is védelmet nyújt. Megjegyezte, Magyarországon is vannak települések, ahol nem utasítják el a menekülteket. Ilyen például Szeged, egy „elkötelezetten baloldali város, oda bármelyik menekültet el lehet küldeni”.
Arra a kérdésre, mi volna olyan rossz abban, ha Orbán Magyarországa nem lenne EU-tag, Martin Schulz azt mondta, az uniós tagság megszüntetése „rossz lenne Magyarországnak” és Európának is. A tagság megvonásával Magyarországot „a nemzetközi hatalmi politika játékszerévé tennénk”. „Mi is most a helyzet? Az Egyesült Államok nemzetközileg visszahúzódik, Európa saját magával van elfoglalva, Kína válságban van, Putyin pedig elég ügyesen kitölti ezt a hatalmi vákuumot” – magyarázta az EP elnöke.
Martin Schulz arról is beszélt, hogy Olaszország, Spanyolország és Franciaország mérlegeli, kössön-e Marokkóval, Algériával és Tunéziával olyan egyezményt a menekültek visszafogadásáról, mint az EU Törökországgal. Ezek a folyamatok hosszabb távon azt eredményezik majd, hogy a menekültügyet uniós szinten szabályozó dublini rendszer kiterjed az EU területén kívülre, egy Dél-Szudánból származó menedékkérő valószínűleg egyszer majd valamely uniós tagország egyiptomi nagykövetségén is kérhet menedékjogot.
