Nagyvilág

Puccsnak titulálta a brazil elnök az ellene benyújtott indítványt

Indítványt nyújtott be a brazil ellenzék azért, hogy Dilma Rousseff elnököt valahogy elmozdítsák a hatalomból. Korrupciós botrányok sokasága fűződik már a nevéhez.

Az ellenzék által irányított “demokráciaellenes államcsínynek” minősítette kedden a korrupciós botrányba keveredett a brazil elnök azt az indítványt, amivel az ellenzéki pártok az államfő elmozdítását kérték a parlamenttől.

“Semmilyen körülmények között nem fogok lemondani, semmilyen bűnt nem követtem el” – mondta el Dilma Rousseff, akit azzal vádolnak, hogy 2010-es és 2014-es választási kampányait vesztegetésekből finanszírozták. Az ellenzék ezen felül azt veti a baloldali Munkáspárt (PT) színeiben politizáló Rousseff szemére, hogy két évvel ezelőtti újraválasztásáért kozmetikázta az állam pénzügyi mérlegét.

Nincs jogi alap!

Az ügyét támogató neves jogászokkal lezajlott találkozóját követően az elnök hozzátette, az elmozdítására vonatkozó indítványnak nincs jogi alapja. “Az elképzelhető legnagyobb igazságtalanság elítélni valakit egy olyan bűncselekmény miatt, amit el sem követett. Egyszer már áldozatául estem ennek a katonai diktatúra idején” – mondta Rousseff utalva arra, hogy aktívan közreműködött az 1964-85 közötti diktatúra elleni küzdelemben, mialatt három évet töltött börtönben, ahol fogvatartói megkínozták.

Az indítványt múlt péntek óta különleges parlamenti bizottság vizsgálja, aminek egy hónapja van arra, hogy eldöntse, támogatja-e az előterjesztést. Ezután a törvényhozás alsóháza szavazást tart róla. Az 513 képviselő közül 342 szavazata szükséges ahhoz, hogy a szenátus elé kerüljön.

Leszólt a bíróságnak

Rousseff felszólította a legfelsőbb bíróságot, hogy maradjon pártatlan a politikai vitában. Egy nappal korábban a brazil kormány fellebbezett a testületnél a korrupciós botrányba keveredett Luiz Inácio Lula da Silva volt elnök vitatott kabinetfőnöki kinevezését felfüggesztő bírói határozat ellen, ezt azonban a legfelsőbb bíróság kedden elutasította.

A testület egyik tagja múlt pénteken függesztette fel ideiglenesen Lula kinevezését, lehetővé téve ezzel a volt elnök elleni büntetőjogi vizsgálatok lefolytatását a Petrobras állami olajkonszern körül hónapok óta dagadó korrupciós botránnyal kapcsolatban.

A botrány oka

A Petrobras-botrány miatt hónapok óta súlyos belpolitikai válsággal küzdő Brazíliában Lulát március 4-én már őrizetbe vették és kihallgatták. A rendőrség szerint bizonyítékok vannak arra, hogy bűncselekményekkel segítették finanszírozni a PT kampányait és kiadásait. A volt elnököt emellett azzal gyanúsítják, hogy vesztegetési ügyletekből húzott hasznot a Petrobras közvetítésével, és egy luxusingatlanra is szert tett.

Kedden a brazil hatóságok több házkutatást tartottak és tizenöt személyt őrizetbe vettek az Odebrecht építőipari vállalkozást, az idei riói nyári olimpiai játékok kivitelezésében érintett egyik legnagyobb céget érintő vesztegetési ügyek kapcsán. A hatóságok kedden közölték, hogy az Odebrecht vesztegetésekért felelős, úgynevezett “strukturált műveleti szektora” jóval a Petrobras körüli botrány két évvel ezelőtti kipattanását követően is működött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik