Nagyvilág

Félti a menekülteket az ENSZ, nem szállítják el őket Leszboszról

Abbahagyta a Törökországból Leszbosz szigetére érkező menekültek fogadótáborba szállítását az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), mivel az uniós-török egyezmény hiányosságai miatt nem látja biztosítottnak további mozgásszabadságukat – közölte az UNHCR leszboszi szóvivője kedden. A főbiztosság aggódik, hogy a szükséges biztosítékok megléte nélkül elhamarkodott az Európai Unió és Törökország közötti megegyezés életbe léptetése – tette hozzá a szóvivő. Görögország működő rendszer hiányában jelenleg képtelen értékelni a menedékkérelmeket égei-tengeri szigetein, ahogy megfelelő szállást sem tud biztosítani az ott várakozó menedékkérőknek.

Döntésünk értelmében nem szállítunk több embert Moriába, mivel ott vasárnap óta nem biztosított a mozgásszabadságuk

– hangsúlyozta a leszboszi szóvivő. A fogadóközpontból március 20-a, azaz az egyezmény életbe lépése óta nem engedik távozni az újonnan érkezett migránsokat. Hasonló a helyzet a Számosz, Híosz, Lérosz és Kósz szigetén felállított másik négy, hotspotnak nevezett regisztrációs központnál is. Melissa Fleming, az UNHCR központi szóvivője jelezte, hogy az eljárás a szervezet alapértékeibe ütközik, ezért az nem kíván részt venni a kötelező fogdákká vált központok működtetésében. Az UNHCR továbbra is folytatja megszokott segítő tevékenységét a partokon és a kikötőkben, míg Moriában mostantól kezdve kizárólag az ellenőrzésre és a tanácsadásra fognak koncentrálni.

Az Orvosok Határok Nélkül is leáll

A fenti okok miatt az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi szervezet is abbahagyja a munkát a keddi nap folyamán a moriái központban. Eddig az MSF munkatársai feleltek a higiéniai viszonyok és az orvosi ellátás fenntartásáért a hotspotban. Az ENSZ gyermekjogi szervezete (UNICEF) is bírálta az uniós-török megegyezést kedden, mivel abban nem szerepel a gyerekekre vonatkozó kitétel. Sarah Crowe UNICEF-szóvivő rámutatott, hogy számos gyerek bolyong felnőtt kísérő nélkül, adott esetben szülei hívását követve, vagy őket keresve a balkáni útvonalon. Nem fordulhat elő, hogy ezeket a gyerekeket egyedül visszaküldjék Törökországba – háborgott Crowe.

Az UNHCR adatai szerint csak ebben az évben több mint 147 ezren érkeztek a Közel-Keletről és Ázsiából Görögország területére, 59 százalékuk nő és gyerek.     A múlt héten Brüsszelben megkötött uniós-török megállapodás célja, hogy gyorsított eljárással döntsenek a Görögország területére újonnan érkező migránsok státusáról. A visszautasított menedékkérőket Törökországba toloncolják vissza. A görög hatóságok döntése megfellebbezhető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik