Nagyvilág

Betonkeverővel randalírozott egy 11 éves fiú

Több mint egy órán át üldözték a rendőrök az időnként több mint százzal száguldozó amerikai kisgyereket, mire sikerült megállítani.

A minnesotai hatóságok őrizetbe vettek egy 11 éves fiút, aki vasárnap délután egy építkezésről ellopott egy betonkeverőt, majd száguldozni kezdett a járművel egy kisvárosban, és környékén – jelentette a helyi sajtó. A meg nem nevezett fiú a rendőrség közlése szerint helyenként több mint száz kilométer per órás sebességgel halad, és két rendőrautót tört szét, mire egy zsákutcában meg tudták állítani.

A betonkeverőt délután három órakor kezdték el üldözni a rendőrök, miután gyorshajtás miatt egy járőr megpróbálta megállítani egy autópályán. Végül csak több mint egy órával később tudták csak megállatni a fiút, aki ámokfutása alatt nagyjából 6-7 alkalommal száguldott keresztül az alig háromezer lakosú Dodge Center kisvároson. A száguldozást többen is mobiltelefonnal vették fel.

„Őrület volt. Könnyedén meghalhatott volna valaki” – mondta el a CBS Minnesota híradójának a kisváros egyik lakója, aki autójával alig tudta elkerülni a felé száguldó betonkeverővel történő ütközést. Majd hozzátette: „Olyan volt, mint egy parádé. Mindenki az utcán volt kamerával és telefonnal.” Troy Flatness elmondása szerint a kisgyerek láthatóan jól szórakozott: mosolyogva és kurjongatva vezette a betonkeverőt.

11 year old stole a cement truck in Dodge Center! High speed chase in dodge county!

Posted by Sheridan Zeller on Sunday, March 20, 2016

A fiú a város utcáin, valamint a település közelében lévő földutakon, országutakon és autópályákon száguldozott, és közben szándékosan az út szélére lökött két rendőrautót is. A rendőrök tüskés akadályokkal két kerekét, köztük a jobb elsőt is kilyukasztották, de a fiút nem sikerült megállítani, és tovább hajtott, egy idő után már csak a felniken haladva.

Dodge County high speed chase! Right in front of our house! Kaity Peterson

Posted by Jacoby Zelinske on Sunday, March 20, 2016

A gyereket végül akkor tudták csak elfogni, amikor behajtott egy zsákutcába, és ott csapdába esett. Megpróbált ugyan elszaladni, de a rendőrök elkapták, és letartóztatták. Egy szemtanú elmondása szerint a gyerek egy farmon nőtt fel, és tudja, hogyan tud traktort, és teherautót is vezetni. „Tudta, hogy mit csinál” – tette hozzá Jeff Beddow.

A hétfőt egy fiatal korúak börtönében töltötte. A hatóságok egyelőre még nem döntöttek arról, milyen vádakat emelnek ellene.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik