Nagyvilág

Berezelt és nem robbantott Abdeslam

Európai elfogatóparancs van kiadva a párizsi merénylő ellen, így maximum 3 hónapot kell várni, hogy francia bíróság elé álljon.

A Stade de France stadionnál fel akarta robbantani magát tavaly november 13-án Salah Abdeslam is, de végül meggondolta magát, és visszakozott. Legalábbis ezt állítja Francois Molins párizsi főügyész, aki szerint ezt mondta a terrorakció gyanúsítottja belgiumi kihallgatásán – írja a BBC.

A letartóztatásától számított 60 napon belül, fellebbezés esetén pedig 90 napon belül adhatja át Belgium Franciaországnak a tavaly novemberi, 130 halálos áldozatot követelő terrorakciók legfőbb gyanúsítottját, a Brüsszelben elfogott Abdeslamot – közölte szombaton a francia igazságügyi minisztérium az MTI szerint.

Az európai elfogató parancs értelmében, amit 2015. november 24-én adott ki Abdeslam ellen egy francia bíró, egyszerűbb és hatékonyabb az eljárás, mint a kiadatás esetén, miután rövidebb az átfutási idő – derül ki Jean-Jacques Urvoas tárcavezető közleményéből. “Ez kizárólag jogi eljárás, amibe a végrehajtó hatalom nem avatkozik bele” – mondta a miniszter. Az átadást az sem akadályozhatja meg, hogy az érintett személy nem járul hozzá.

Salah Abdeslam ügyvédje szombat délután közölte, hogy védence elutasítja a kiadását Franciaországnak, miután azt szeretné, ha előbb a belga eljárást folytatnák le ellene. A francia igazságügyi miniszter jelezte, hogy Abdeslam ellen az őrizetbe vétele után Franciaország kiadott egy újabb európai elfogató parancsot, kiegészítendő az elsőt. A másodikban minden ellene felhozott vád szerepel, így a belgiumi vádakért is Franciaországban felelhet.

A belga ügyészség közölte, Abdeslam és a vele együtt őrizetbe vett férfi ellen “terrorista gyilkosságban való részvétel” jogcímén emeltek vádat. A hatóságoknak a 26 éves, marokkói bevándorló családban született és Brüsszelben nevelkedett francia állampolgár a kihallgatás során bevallotta, hogy Párizsban tartózkodott tavaly november 13-án, a terrortámadások elkövetése napján. A terroristát a kihallgatás után egy fokozottan őrzött börtönbe szállították Brugge-be – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik