Nagyvilág

Azt mondta, “Macedónia”, most ki akarják rúgni

A görög bevándorlásügyi miniszter lemondását követelte szerdán a Független Görögök (ANEL) nevű jobboldali párt, mert Jannisz Muzalasz egy interjúban egyszerűen Macedóniának nevezte Macedóniát, és nem Görögországban hivatalos nevével, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaságként azonosította a szomszédos országot.

Athén 1991 óta akadályozza Macedónia nemzetközi elismerését ezen a néven, és ezzel az ország EU-csatlakozási tárgyalásainak megkezdését is. A névvita lényege, hogy Görögország burkolt területi követelésnek tekinti, hogy a volt jugoszláv tagköztársaság alkotmányos neve Macedón Köztársaság, mert Görögország északi – Macedóniával szomszédos – részét is hasonlóan, Makedóniának hívják.

Muzalasz a Skad helyi csatornának nyilatkozott, és az interjúban a Macedónia elnevezést használta. Néhány órával később kijelentette: bocsánatot kér a hibáért, amely nem felel meg Macedónia Volt Jugoszláv Köztársasággal kapcsolatos álláspontjának és meggyőződésének.

Az ANEL, az Alekszisz Ciprasz kormányfő vezette Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) koalíciós partnere, amelyre mindenképpen szükség van a többség megőrzéséhez a törvényhozásban, a miniszter távozását követelte.

Panosz Kammenosz védelmi miniszter, az ANEL vezetője a Twitter közösségi oldalon közzétett üzenetében azt írta: “Muzalasz bocsánatkérése nem elég, lemondását követelem.” A politikus a parlamenti csoportját is összehívta a kérdés megvitatására.

Kiriakosz Micotakisz, az ellenzéki Új Demokrácia vezetője azt mondta, hogy Muzalasznak le kell mondania, nemcsak azért, mert a Macedónia kifejezést használta, hanem azért is, mert nem volt képes a migrációs válságot kezelni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik