Nagyvilág

Szeptemberben avatják szentté Teréz anyát

teréz anya (teréz anya)
teréz anya (teréz anya)

Ferenc pápa március 15-i beszédében bejelentette, hogy szeptember 4-én a katolikus egyház szentté avatja Kalkuttai Boldog Terézt. A Szeretet Misszionáriusai szerzetesrend alapítója és a Nobel-békedíj tulajdonosa 1997. szeptember 5-én hunyt el, így a szertartás majdnem épp a halálának 19. évfordulójára esik.

A szentté avatás feltétele két, a személyhez köthető csoda elismerése, amikből a másodikat most ismerte el a döntő testület, a vatikáni kongregáció. Az újabb csoda egy 35 éves brazil mérnök tudományosan nem megmagyarázható gyógyulása volt, 2008. december 9-én.

A történetben az egyetlen kis csavar az, hogy a szegények szolgálójának élete nagy részében kétségei voltak Isten létezésével kapcsolatban. Ezekről ő sosem beszélt, mindössze levelezéseiből tudhatunk egykori hitetlenkedéséről, alkalomszerű istentagadásáról. Az egyház azonban nem riadt meg ettől, mondván, a kétkedés is a hit része. Azt mondják, az istenkeresésnek lehet olyan kétségekkel teli állapota, amely akár ateizmusba is átfordulhat.

“A szegények sokkal többet adnak nekünk, mint mi nekik. Ők erős emberek, akik étel nélkül élnek nap mint nap. És mégsem átkozódnak, sosem panaszkodnak” – mondta Teréz anya 1977-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik