Nagyvilág

Merkelt “pofozták” a németek

A kancellár pártja lett a "szupervasárnap" első számú vesztese. A Merkel menekültpolitikájának bírálatára építő párt nagyon feljött.

Németországban a Kereszténydemokrata Unió (CDU) mindhárom vasárnapi tartományi (Landtag-) választáson kevesebb szavazatot kapott, mint öt éve.

A Zöldeké lett Baden-Württemberg

A Zöldek nyerték a németországi Baden-Württembergben vasárnap megrendezett tartományi törvényhozási választást. A tartományt a szociáldemokratákkal (SPD) 2011 óta együtt kormányzó Zöldek a szavazatok 30,3 százalékát szerezték meg, ami 5,8 százalékpontos emelkedés a 2011-ben elért 24,2 százalékhoz képest, és 47 helyet jelent a 143 fős stuttgarti Landtagban.Az 1980-ban alapított párt most először nyert tartományi választást. Merkel pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) minden eddiginél rosszabbul szerepelt. 27 százalékot szerzett meg, ami 12 százalékpontos gyengülés az öt évvel ezelőtti, első helyet jelentő 39 százalékhoz viszonyítva. A CDU 42 képviselőt küldhet a Landtagba.
A harmadik helyen a kormány menekültpolitikáját bíráló újonc Alternatíva Németországnak (Afd) áll a szavazatok 15,1 százalékával, míga a negyedik az SPD 12,7 százalékkal. Ez 10,4 százalékpontos visszaesés a 2011-es 23,1 százalékhoz képest. A liberális FDP 8,3 százalékot kapott, 3 százalékpontot javított a 2011-es 5,3 százalékhoz képest. A Zöldek-SPD koalíció az utóbbi gyenge szereplése miatt elvesztette többségét. A Zöldek a CDU-val vagy az SPD-vel és az FDP-vel alakíthatnak kormányt, de egy CDU-SPD-FDP koalíciónak is lehet többsége.

Winfried Kretschmann tartományi miniszterelnök, a Zöldek politikusa az urnazárás után azt mondta, nincsenek “világos többségi viszonyok” az új összetételű Landtagban, a Zöldek ezért készen állnak tárgyalni valamennyi “demokratikus párttal”. Az AfD előretörése azt a kötelezettséget jelenti a demokratikus erőknek, hogy legyenek nyitottak az “új típusú szövetségekre” – mondta.

Guido Wolf, a CDU listavezetője azt mondta, pártja nehéz helyzetbe került, de egyik célját elérte: megakadályozta a Zöldek-SPD koalíció fennmaradását. Pártja hajlandó “végiggondolni” a koalíciós lehetőségeket, de mivel a baden-württembergiek többsége a “változásra szavazott”, ezért szerinte a CDU-nak kell kormányt alakítania.

Nils Schmid, az SPD listavezetője keserűen beszélt pártja eredményéről, úgy vélte, a Zöldek a kampányban sikeresen tulajdonították egyedül Winfried Kretschmannak a közös kormányzás eredményeit. Szerinte a Zöldek kaptak felhatalmazást a választóktól a kormányalakításra.

Jörg Meuthen, az AfD listavezetője hangoztatta, hogy egy “parlamentáris demokráciában erős, élénk ellenzékre van szükség”, és pártja ezt a szerepet kívánja betölteni.

Felemás CDU győzelem

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) nyert Szász-Anhaltban. A tartományt 2002 óta kormányzó párt a szavazatok 29,8 százalékát kapta. Ez a CDU második legrosszabb eredménye a volt NDK területén fekvő tartományban. A 2013-ban alapított Alternatíva Németországnak (AfD) már első nekifutásra a második számú erő lett a szász-anhalti tartományi gyűlésben.

A Merkel kancellár menekültpolitikájának bírálatára építő párt a szavazatok 24,2 százalékát szerezte meg. Az AfD maga mögé utasította az egykori keletnémet állampárt utódszervezetéből és nyugati baloldali tömörülések összeolvadásával létrejött Baloldalt, amely csak a szavazatok 16,3 százalékát kapta.

A CDU eddigi koalíciós partnere, a szociáldemokrata párt (SPD) támogatottsága nagyot zuhant, mindössze a szavazatok 10,6 százalékát nyerte el, ami 10,9 százalékpontos csökkenés az öt évvel ezelőttihez képest. A Zöldek csupán 0,2 százalékponttal lépték át a bejutási küszöböt, 5,2 százalékot szereztek, ami 1,9 százalékpontos csökkenés a 2011-es 7,1 százalékhoz képest, és 5 képviselői helyet jelent.

A CDU-SPD koalíció elveszítette többségét. Ez az első eset Németországban, hogy az úgynevezett nagykoalíció – a szövetségi szinten két legnagyobb párt összefogása – nem elég egy tartományi gyűlésben többségi támogatással rendelkező kormány felállításához.

Reiner Haseloff tartományi miniszterelnök az ARD országos közszolgálati televíziónak nyilatkozva kiemelte, hogy nem pártja, a CDU miatt bukott el a nagykoalíció, hiszen nagyjából ugyanannyi voksot kaptak, mint 2011-ben. Hozzátette, az SPD mellett egy harmadik partnert is bevonva stabil kormányt lehet alakítani. Szerinte az AfD támogatóit “vissza kell hozni a demokratikus közép” területére. Az AfD előretörése nem helyi, hanem “össznémet és európai probléma”, amelyre reagálni kell, hogy a “populisták ne csábítsák el szavazóinkat” – húzta alá.

A CDU politikusa már tavaly novemberben sürgette, hogy a szövetségi kormány a befogadható menedékkérők számának korlátozására vezesse be a tartományok teljesítőképessége alapján kialakított felső határ intézményét. Közölte, a 2,2 millió lakosú Szász-Anhalt évente legfeljebb 12 ezer menekültet tud integrálni. Ezzel kapcsolatban azt mondta, nem Angela Merkel ellen, nem a kancellár politikáját bíráló, a felső határ bevezetését szintén követelő Seehofer bajor miniszterelnök mellett foglalt állást, csak Szász-Anhalt érdekeit képviselte.

Éppen ezért sikerült megtartani a szavazókat – jegyezte meg, utalva arra, hogy a CDU 2011-ben és most is nagyjából 325 ezer listás szavazatot kapott, és a szavazataránya azért csökkent, mert a választási részvételi arány 51,2 százalékról 61,1 százalékra emelkedett. Arra a kérdésre, hogy állásfoglalása nem sikertelennek bizonyult kísérlet volt-e az AfD feltartóztatására, Reiner Haseloff azt mondta, az AfD később, a nők ellen elkövetett szilveszteri zaklatások és rablások hatására erősödött meg, és ebben a média “nem teljesen ártatlan”.

Az SPD is nyert

A szociáldemokrata párt (SPD) nyert Rajna-vidék-Pfalzban. A tartományt 25 éve kormányzó SPD a szavazatok 36,2 százalékát szerezte meg, 0,5 százalékponttal erősödött a 2011-ben elért 35,7 százalékhoz képest. Az ott ellenzéki Kereszténydemokrata Unió (CDU) 31,8 százalékkal története legrosszabb eredményét érte el, 3,4 százalékponttal gyengült a 2011-ben megszerzett 35,2 százalékhoz képest.

A harmadik helyet az Alternatíva Németországnak (AfD) szerezte meg, az újonc párt a szavazatok 12,6 százalékával jutott be a Landtagba. A liberális FDP átlépte az 5 százalékos bejutási küszöböt, ami öt évvel ezelőtt nem sikerült neki, így most visszakerül a tartományi gyűlésbe: a 2011-es 4,2 százalék után 6,2 százalékos eredménye van.

Az SPD eddigi koalíciós partnere, a Zöldek támogatottsága 15,4 százalékról 5,3 százalékra süllyedt, 18 helyett csak 6 képviselőt küldhetnek a Landtagba.

Az SPD-Zöldek koalíció így elveszítette többségét.

Malu Dreyer miniszterelnök, a szociáldemokraták politikusa azt mondta, az FDP-vel és a Zöldekkel kíván kormányra lépni, a nagykoalíció a CDU-val csak végső megoldásként jöhet szóba. A két kiszemelt partner nyitottnak mutatta magát a közös kormányzás lehetőségéről szóló tárgyalások elkezdésére.

Julia Klöckner, a CDU listavezetője kiemelte, hogy pártja a két fő cél közül az egyiket elérte, hiszen az SPD-Zöldek koalíció nem tud tovább kormányozni. Egyben elismerte: a szociáldemokratákat illeti meg annak joga, hogy elsőként próbáljanak meg kormányt alakítani. Az AfD-vel egyik párt sem hajlandó együttműködni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik