Nagyvilág

Szóba áll egymással a két szlovákiai magyar párt

Az MKP kiesett a parlamentből, így a kényszer összehozta a bejutott Híd-Most párttal. Jöhet a nagy felvidéki békekötés?

Hétfőn tárgyalóasztalhoz ülnek Pozsonyban a Magyar Közösség Pártjának (MKP) és a Most-Híd vegyes pártnak a küldöttei, hogy a parlamenti választások után a szlovákiai magyar politika jövőjéről egyeztessenek – közölte az MTI-vel csütörtökön Szigeti László, az MKP Országos Tanácsának (OT) elnöke. A találkozó a Most-Híd meghívása alapján a párt pozsonyi központjában kezdődik hétfő délelőtt.

Szigeti László elmondta, az MKP vezetése csütörtökön adott választ a Most-Híd meghívására és jelezte, hogy a találkozón egy, a párt elnöksége által kinevezett négytagú delegáció vesz részt: Bárdos Gyula, Menyhárt József, Samu István és Szigeti László.

Az OT elnöke szerint az egyeztetés középpontjában a szlovákiai magyar politizálás jövője áll majd. A múlt hétvégi választások eredményeinek tükrében a magyar parlamenti képviselet erősítésének lehetőségei kapnak főszerepet. Terítékre kerül majd az is, hogy a hétvégi voksolás után olyan pártok is bekerültek a törvényhozásba, amik a múltban idegengyűlölő és nacionalista megnyilvánulásokat tettek, ami a helyi magyar közösség jogállásának és helyzetének romlását vetíti elő.

“Szeretnénk beszélni arról is, hogy a Most-Híd miképpen látja a kormányalakítási tárgyalásokat, milyen kormánykoalíció tagjává szeretne válni, hogyan látják a Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) való lehetséges kormánytagságot” – mondta Szigeti. Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy az MKP küldöttsége milyen felhatalmazást kapott a párt elnökségétől, Szigeti azt mondta: a hétfői találkozó a párbeszéd kezdetét jelenti.

Köztudott, hogy eddig a két párt gyakorlatilag beszélő viszonyban sem volt (…) az a lényeg, hogy elinduljon egy bizalmi kommunikáció, és azt a későbbiekben folytatni lehessen

A szombati választáson a magyar szavazatokért küzdő két párt közül csak egy, a Bugár Béla vezette Most-Híd jutott be a parlamentbe, a voksok 6,5 százalékát megszerezve, ami 11 képviselői helyet biztosít számukra a 150 fős törvényhozásban. A választáson az MKP a voksok 4,04 százalékát kapta meg, és így a 2012-es előre hozott választásokhoz hasonlóan ezúttal sem lépte át a parlamentbe kerülés 5 százalékos küszöbét. Hétfőn az MKP elnökségének ülésén Berényi József elnök bejelentette lemondását, amit a testület tudomásul vett. A párt június 11-re tűzte ki tisztújító közgyűlésének időpontját – írja az MTI.

A szlovák választásokról szóló elemzésünket itt olvashatja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik