Nagyvilág

Ficó alakíthat kormányt Szlovákiában

Robert Fico (robert fico, )
Robert Fico (robert fico, )

Robert Ficót, a 2016-os szlovákiai parlamenti választásokon legjobb eredményt elért párt, az Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnökét bízza meg a kormányalakítással Andrej Kiska. Ezt maga az államfő jelentette be hétfői pozsonyi sajtótájékoztatóján. Andrej Kiska hivatalosan kedden bízza meg a hivatalban lévő miniszterelnököt az új kormány megalakításával, mert Robert Fico hétfőn Brüsszelbe utazott, ahol a migrációs válsággal foglalkozó uniós csúcstalálkozón vesz részt.

Kiska a sajtótájékoztatón összetettnek nevezte a szombati voksolás után előállt helyzetet, utalva arra, hogy a szavazás eredménye mindenkit meglepetésként ért.

A megválasztott pártok között több választóvonal van. Némelyeket nem lehet és nem is lenne helyes átlépni. Másokat viszont nem lesz könnyű átlépni, még akkor sem, ha vélhetően elkerülhetetlen lesz

– idézte az államfőt a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. A köztársasági elnök úgy vélekedett: a szlovákiai választópolgárok már egy ideje azt akarják, hogy nőjön az állam iránti bizalom, s a mostani választáson ezt olyannyira nyilvánvalóvá tették, hogy azt “nem lehet nem meghallani”. Ezért olyan kormányra és ellenzékre van szükség, amely meggyőzi az embereket, hogy a választásokon nem pusztán tiltakozásuk kifejezéseként kell részt venniük – jegyezte meg Kiska.

Kotleba nem kapott meghívót

Robert Fico, a választáson győztes párt elnökének megbízása a kormányalakítással automatikusnak számít, még akkor is, ha a választásokon előállt erőviszonyok alapján kérdéses, hogy a voksok 28,28 százalékát megszerző Irány képes lesz-e a kormányalakításra. Hétfőn Kiska a választáson parlamentbe jutott nyolc párt közül hatnak a vezetőjét fogadja. Az elnök a győztes párt vezetőjével, Robert Ficóval kedden találkozik, a voksoláson ötödik helyet elért, a szlovák sajtó által szélsőjobboldaliként jellemzett Mi Szlovákiánk – Néppárt (LS-NS) vezetőjét, Marián Kotlebát viszont egyáltalán nem hívta meg az elnöki palotába. Kiskának ez az íratlan szabályokat áthágó viselkedése nem új. Kotleba, akit néhány éve besztercebányai megyefőnökké választottak, a megyei választás után az egyetlen megyefőnök volt, akit Kiska nem hívott meg az elnöki palotába.

A meglepetések választásaként értékelhető szlovákiai parlamenti választáson nyolc párt szerzett mandátumot. Az erőviszonyok tükrében – leginkább amiatt, hogy sem az Irány, sem a legjobb eredményt elért ellenzéki, liberális párt nem szerezte meg legalább a mandátumok harmadát a 150 fős pozsonyi parlamentben – minimálisra szűkült annak lehetősége, hogy stabil kormánykoalíció jöjjön létre.

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik