Nagyvilág

Okkal zárják férfiak börtönébe a nőként elő férfit

Davina Ayrton most 35 éves, három éve él nőként. Tanulási nehézségekkel, és pszichés problémákkal küzd, azt mondja egész életében érezte, hogy valami nagyon nincs rendben vele, és segítségre szorul.

Davina évek óta egy bentlakásos otthonban él az angliai Fordingbridgeben. Két évvel ezelőtt egy ápolójának megnyílt, és elmesélt neki egy történetet, ami már több mint tíz éve nyomta a lelkét. Amikor még férfiként élt Portsmouthban, és Davidnek hívták megerőszakolt egy 15 éves lányt. „Pedofil voltam” – mondta.

David 23 éves volt 2004-ben, amikor a barátaival találkoztak az utcán a későbbi áldozattal, aki megszökött otthonról. Vettek egy rakás italt, majd az egyikük házának garázsába mentek és leitták magukat. A garázsban volt egy kanapé, David ott mászott rá a lányra. Az áldozat, több mint egy évtizeddel később azt mondta a bíróságon, hogy hiába visított és ordítozott, a többiek annyira ki voltak ütve, hogy semmit sem reagáltak.

Az ápoló elment a rendőrségre, ahol mindent elmondott, amit Davinától halott. Miután vád alá helyezték, a bíró előzetes letartóztatásba helyezte Ayrtont. Azt mondta, a döntést Davina érdekében hozta, aki tavaly megpróbált végezni magával.

A bíróságon elhangzott, hogy Davina nem esett át operáción, és gyógyszeres kezelést sem kapott, amióta nőként éli az életét, így amíg meg nem kapja a jogerős ítéletet, Ayrton a férfi börtönben marad, Winchesterben.

(via Mirror)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik