Nagyvilág

Irakban sunyul a török hadsereg

Miközben otthon a saját kurdjaikat ölik a törökök, az iraki kurdokkal gyümölcsöző jó viszony alakult ki. Ezért megjelentek Moszul ostromlott városánál is és lövik az ISIS-t.

Van egy olyan híre a Telegraph-nak, aminek se a kurdok, se az oroszok nem örülnek túlzottan: a török csapatok suttyomban, Irakban harcolnak az Iszlám Állam ellen. Az oroszok – nem minden alap nélkül – azzal vádolják jó ideje Recep Tayyip Erdogan Törökországát, hogy az ISIS-szel csencsel, magyarán megveszi az olajukat, ezzel bevételhez juttatva őket, ráadásul a török határon át csempésznek maguknak fegyverzetet is.

A mostani hír, miszerint ezer török katona az iraki állításokkal ellentétben mégis Irakban maradt és az ISIS kezén lévő Moszult ágyúzza, kicsit betesz a fenti teóriának. A kurdok a túl kevés amerikai szerepvállalást okolják a törökök megjelenéséért, ami szinte tény: több szemtanú számolt be török tankokról a fronton.

A helyzet ráadásul átláthatatlanabb, mint valaha volt: miközben otthon, Délkelet-Törökországban a török hadsereg ádáz átmadó háborút vív az ottani kurdokkal, az iraki kurd regionális kormánnyal megdöbbentően jó Törökország viszonya. Ennek hátterében elemzők szerint az állhat, hogy igyekeznek az Irakban egyre erősebb befolyást szerző Iránt ellensúlyozni. Törökország szeretne Moszul visszafoglalásában kulcsszerepet játszani, hogy megvethesse a lábát a nagyvárosban.

Már decemberben megjelent pár száz török katona Irakban, ami miatt Hajder el-Abadi iraki kormányfő hevesen tiltakozott, mondván megsértik országa szuverenitását. Az USA sem volt boldog a lépéstől, de nem hisztizett annyira, őket nem zavarja egy másik NATO-tagállam jelenléte, ha az nem vezet háborúhoz. A legkomolyabb teória persze az, hogy Törökország az ottomán birodalmat akarja restaurálni, ami az első világháború előtt a mai Irakot, Szíriát, Jordániát, Libanont és Izraelt is magában foglalta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik