Nagyvilág

Vérfürdőt rendezett egy michigani ámokfutó, egy 8 évest is lelőtt

Feltehetőleg egy ámokfutó lőtt le legalább hat embert szombat este Michigan amerikai államban.

Az NBC tévé úgy tudja, hogy a halálos áldozatokon túl három sebesült is van a Kalamazoo megyei esetben, közülük kettő válságos, egy súlyos állapotban van kórházban. Paul Matyas megyei seriffhelyettes azt mondta: a legrosszabb, amivel számolhatnak, hogy a tettes autóval ide-oda megy, és vaktában kiválasztva áldozatait, lő. Egy helyi médium szerint négy embert lőttek le egy Texas Township-i étteremnél, két továbbit pedig egy autókereskedésnél. Az egyik egy nyolcéves kisfiú.

A rendőrséget először egy társasházhoz hívták ki, mert ott egy nőt több lövéssel meglőttek, majd az autókereskedéshez, ahol két embert lelőttek, egy harmadikat pedig megsebesítettek. Végül az étteremhez riasztották a rendőröket, mert ott a fegyveres egy rövid szóváltás után tüzet nyitott autójukban ülő emberekre, és megölt négyet, egyet pedig megsebesített. A seriffhelyettes szerint úgy tűnik, nincs közös az áldozatokban, a tettes viszont ugyanaz lehet, egy ötvenes éveiben járó férfi egy sötétkék, platós kisteherautóval. Egyelőre sejtésük sincs a hatóságoknak, mi lehet a gyilkos indítéka. Nagy erőkkel üldözik – mondta.

Egy helyi tévé szerint a feltételezett tettest elfoghatták. A WWMT a honlapján közölte: a rendőrségtől származó információja szerint elfogtak valakit, aki “megalapozottan gyanúsítható” azzal, hogy ő az ámokfutó.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik