Nagyvilág

Stuttgartig menekült az Iszlám Államtól a megerőszakolt lány

„Annyit sem értünk, mint az állatok” – mondta Nadia, akit szexrabszolgaként tartottak fogva a terroristák.

Imádkozniuk kellett, mielőtt megerőszakolták őket – ezt mondta egy fiatal nő, akit az Iszlám Állam terroristái tartottak fogva. A 21 éves Nadia Murad közte volt annak a több mint ötezer nőnek, akiket szexrabszolga-sorba taszított az Irak északi részén pusztító dzsihádista szervezet.

Arról már sokszor lehetett hallani, hogy a terroristák adják-veszik a nőket. Nadia azt mondta: annyit se értek, mint az állatok. Csoportosan erőszakolták meg őket, „ésszel nem lehet felfogni, amit csináltak” – mondta a kairói egyetem diákjai előtt tartott előadásában.

Egyiptomi útján Nadia találkozott Abdel Fattáh esz-Szíszi elnökkel is. Azt mondta: arra kéri az iszlám világot, hogy határozottan és világosan álljon ki az Iszlám Állam ellen, akik erőszakot és népirtást követnek el a vallás nevében.

Nadia tavaly nyárig egy hétköznapi egyetemista volt, aki egy észak-iraki faluban lakott, amíg fel nem bukkantak a dzsihádisták. Egyetlen óra alatt 312 férfit öltek meg a településen, a fiatalabb lányokat pedig elhurcolták Moszulba. Három nap fogság után „elosztották” őket a harcosok között. Sokan öngyilkosok lettek. Nadia azt mondta: ő soha nem gondolt arra, hogy megölje magát, de azt szerette volna, ha őt ölik meg.

Végül egy férfi szexrabszolgája lett, aki egy szobába zárva tartotta. A házban élt a felesége és a lánya is, akikkel Nadia soha nem találkozott. Egy sikertelen szökési kísérlet után megverték és hat harcos erőszakolta meg büntetésből, míg el nem vesztette az eszméletét. Három hónap kínzás és szenvedés után novemberben menekült meg, és meg sem állt egy stuttgarti menekülttáborig. (The Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik