Nagyvilág

Museveni 30 éve mozdíthatatlan

Uganda három évtizede hatalmon lévő vezetője nyerte meg ismét a kelet-afrikai országban tartott elnökválasztást.

Yoweri Museveni az érvényes szavazatok 60,8 százalékát szerezte meg, a fő ellenzéki párt ugyanakkor elutasította a szerinte csalással született eredményt. Az elnök legfőbb riválisa, a Fórum a Demokratikus Változásért (FDC) nevű ellenzéki pártot vezető Kizza Besigye a kihirdetett végeredmény szerint a voksok 35,4 százalékát szerezte meg az előző két nap lebonyolított szavazáson.

“Felszólítom az ugandaiakat és a nemzetközi közösséget, hogy utasítsák vissza és ítéljék el az elkövetett csalást, és leplezzék azt le a lehető legteljesebb mértékben” – hangsúlyozta közleményében az FDC vezetése, amely szerint a hamis eredmények megkoreografált bejelentése “egy alattomos államcsíny része”.

A csütörtökre kiírt parlamenti és elnökválasztásokban fennakadást okozott a szavazólapok tetemes, sokórás késéssel történő kiszállítása – az ellenzék szerint éppen azokban a körzetekben, ahol Besigye lett volna esélyes. A tiltakozó szavazókkal szemben a rendőrség könnygázt vetett be, s a kormány elérhetetlenné tette az internetes közösségi oldalakat.

Kizza Besigye – akit a biztonság erők pénteken egy könnygázgránátok bevetésével végrehajtott, helikopteres akcióban hurcoltak el pártja székházából – azóta is házi őrizetben van. A választásokat “a főként az állami tényezők által teremtett megfélemlítő légkör jellemezte” – közölte az Európai Unió megfigyelő missziója.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik