Nagyvilág

Aggódik férje életéért El Chapo felesége

Mexikó leghatalmasabb drogbárója éppen börtönben ül, a korábbi szépségkirálynő arra kérte a kormányt, szavatolják El Chapo Guzmán biztonságát.

Kellett filmet forgatnia El Chaponak. Ez buktatta le, meg Sean Penn mehetett vissza a börtönbe a legkeresettebb drogbáró. A Sinaloa kartell vezetőjét most az ország legjobban őrzött börtönőben, az Altiplanoban tartják fogva. De ugyaninnen már megszökött egyszer.

A Köpcös harmadik felesége, a korábbi szépségkirálynő, akit 2007-es megismerkedésük után rögtön el is vett a drogbáró, Emma Coronel Aispuro interjút adott a Telemundonak, amit majd vasárnap adnak le.

Emma Coronel / Telemundo
Emma Coronel / Telemundo

Egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy a szintén bűnöző családból származó Coronel a beszélgetésben arra panaszkodott, hogy hiába mondják azt a börtönben, hogy nem bántják a férjét, azonban ő biztos benne, hogy igen, megpróbálnak egy vallomást kicsikarni belőle.

Nem hagyják aludni, soha nem hagyják nyugton, zuhanyozni is alig engedik.

A nő beszélt a magánéletükről is, ikerlányaikról és El Chapo nőügyeiről is, például Kate del Castillo mexikói-amerikai tévésztárról.

Aggódom az életéért, félek, hogy baja esik a börtönben. Nem tudom, hogy van a férjem, mert nem engedik, hogy bemenjek hozzá.

És a végén még az is lehet, hogy Mexikó kiadja Amerikának, hogy ott álljon bíróság elé.

(Telemundo)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik