Rendkívül aggasztónak nevezte az amerikai Washington Post, hogy az izraeli rendőrség letartóztatta a lap tudósítóját Kelet-Jeruzsálemben.
William Booth palesztinokkal készített interjút a Damaszkuszi kapunál, amikor a rendőrök őt és tolmácsát annak ellenére őrizetbe vették, hogy felmutatta sajtóigazolványát. Mint kiderült, egy járókelő tett feljelentést amiatt, hogy látta: az újságíró körül fiatal arabok gyülekeznek, amit úgy értékelt, hogy provokáció zajlik. A Damaszkuszi kapu környéke az elmúlt napokban erőszakos összecsapások helyszíne volt.
A helyi rendőrség szóvivője azt mondta: a bejelentést követően a rendőrök azért vittek be többeket, hogy „diszkrét körülmények között” tisztázzák a történteket.
A Washington Post külpolitikai szerkesztője viszont elítélte a történteket, Booth kollégája, a szintén Jeruzsálemből tudósító Ruth Marks Eglash pedig a Twitteren kelt ki az ellen, hogy a rendőrök munkáját végző újságírót zaklattak.
A letartóztatott újságíró azt mondta: fél órán át tartott az intézkedés, ami után vádemelés nélkül távozhatott. Az egyik rendőr elmondta neki, hogy izgatással gyanúsították meg.
Az izraeli kormány sajtóirodája később közleményt adott ki, melyben azt írták: sajnálják a történteket, szerintük szerencsétlen félreértés történhetett, Izrael pedig mindent megtesz, hogy a külföldi újságírók szabadon, bárminemű nyomás nélkül dolgozhassanak.
A kormányzati sajnálkozás ugyanakkor nem tűnik túl erősnek annak fényében, hogy a múlt héten parlamenti albizottsági ülést rendeztek arról, hogyan számol be a nemzetközi sajtó a ciszjordániai erőszakhullámról, és több parlamenti képviselő is Izraellel szembeni elfogultsággal vádolta az újságírókat. (Deutsche Welle)