Nagyvilág

Szíriai kurdokat támadt a török hadsereg

Tüzérségi támadást intézett a török hadsereg a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd fegyveres szervezet aleppói állásai ellen – közölte a fegyveres szervezet politikai szárnya, a Demokratikus Unió Pártja (PYD) szombaton.

A szíriai kurdok állásai elleni török ágyúzásról szóló hírt az YPG Twitter-oldalán, illetve az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szíriai emigráns szervezet is megerősítette. A PYD közlése szerint a tüzérségi támadás a kurdok aleppói enklávéját, Afrint, és az utóbbi napokban elfoglalt Mannag település melletti légi támaszpontot érte.

A légi támaszpontot és egy szomszédos várost szerdán foglalták vissza iszlamistáktól szíriai kurd lázadók arab felkelőcsoportok támogatásával. Az iszlamisták 2013-ban foglalták el a térséget a kormányerőktől. Aleppóban ez volt az utolsó katonai bázis, amely még az iszlamisták kezén volt.

A Reuters hírügynökség közlése szerint egy török kormányzati forrás is megerősítette a tüzérségi támadást a kurd állások ellen, ugyanakkor nem közölte az ágyúzás okát és kiterjedését.

Ahmet Davutoglu török miniszterelnök szombaton, csupán néhány órával a tüzérségi támadás előtt arra figyelmeztetett, hogy Törökország “ha kell”, katonailag fog fellépni a Demokratikus Unió Pártja ellen, amelyet terrorista szervezetnek tart.

Megfigyelők szerint az amerikai és orosz támogatással is bíró YPG fegyveresei az Iszlám Állam elleni harc egyik leghatékonyabb erejének számítanak, és a mannagi légi támaszpont elleni támadásig semlegesek maradtak a Bassár el-Aszad kormányának hadserege és az ellenzéki fegyveresek közötti konfliktusban. A légitámaszpont elleni támadással feltételezhető, hogy az YPG az aleppói harcok zűrzavarát kihasználva akarja kiterjeszteni az általa ellenőrzött területet.

Ankara azonban nem nézi jó szemmel a kurdok katonai sikereit Irakban és Szíriában, mert attól tart, hogy határai mentén egy egységes kurd nemzet jöhet létre, amelyet nemzetbiztonsági kockázatnak tart különösen annak fényében, hogy délkeleti tartományaiban rengeteg kurd nemzetiségű lakos él.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik