Nagyvilág

Donald Trump mellől újabb ellenfek hullottak ki

Chris Chritie a hivatalos kommüniké szerint még csak morfondírozik a visszalépésen, miközben Carly Fiorina tényleg felfüggesztette a kampányt. Már csak heten maradtak.

Kiszáll a republikánus elnökjelöltségért vívott harcból Chris Chritie New Jersey-i kormányzó – írja a Sky News. Azután döntött a visszalépésről, hogy Iowában sem tört át, de a New Hampshire-i előválasztáson is csak hatodik lett.

Most azt mondta, hazatér, és vesz egy mély levegőt, mielőtt eldönti, mi legyen a politikai jövőjével. Szóvivője ugyanakkor azt mondta, még nem született döntés a visszalépésről. A fő gond a Sky szerint az volt, hogy Christie kemény, tökös, igazmondó fickónak próbálta beállítani magát, de ebben a kategóriában elhomályosította őt Trump.

Nem tett jót neki az a gesztus sem, amikor a 2012-es pusztító viharok idején államába látogató Barack Obama elnököt megölelgette. Egy vizsgálat is tart ellene, azt próbálják kideríteni, miért záratta le 2013-ban a George Washington híd sávjait gigadugót okozva. A gyanú szerint egy helyi polgármester felé volt ez bosszú, aki nem támogatta az újraválasztását.

Mindenesetre sok lap tényként kezeli, hogy most már csak nyolcan maradtak a republikánusoknál versenyben.

Frissítés: Fiorina is kampec

Pontosabban már csak heten vannak: az utolsó női jelölt is kiszállt a versenyből a republikánus oldalon, miután Carly Fiorina is bejelentette, felfüggeszti kampányát – írja a New York Times. Közleményében bejelentette, a polgárokért harcolt eddig is, és a nagyokat, erőseket, gazdagokat kiszolgáló politikai osztály ellen (vö. a Hewlett-Packard vezére volt). Hozzátette, továbbra is a polgári kormányzás visszaállítása lesz a fő célja, csak ugye már nem jelöltként.

A 61 éves Fiorinát direkt Hillary Clinton ellensúlyozására bíztatták indulásra, így olyan republikánus is támadhatta a demokrata jelöltet, akinek nem róható fel a szexizmus. De miután a tévévitákból se jött ki különösen jól, az előválasztásokon is leszerepelt, így már nem volt értelme folytatnia.

(Christie a fenti képen balról a második úriember, Fiorina nincs a fotón.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik