Nagyvilág

A jéghideg folyóban fagyott halálra két iraki menedékkérő a török-bolgár határon

A két iraki menekült nő a török-bolgár határon keresztül, úszva próbált átjutni egy folyón, ketten kómában kerültek kórházba.

A térségben jelenleg fagypont körül van a hőmérséklet. Az áldozatok – egy 14 és egy 30 éves nő – egy 19 fős migránscsoporthoz tartoztak, amelynek tagjai vasárnapra virradó éjjel léptek be Bulgária területére, és állításuk szerint Irakból érkeztek, bár egyikük sem tudta igazolni magát – tájékoztatták hétfőn az EFE spanyol hírügynökséget bolgár belügyi források.

A bevándorlócsoportra a határrendészet járőrei lettek figyelmesek, de a két nő akkor már halott volt. A többi menedékkérőt, köztük tíz gyereket, a Fekete-tenger partján lévő üdülőváros, Burgasz egyik kórházába szállították, ahol különböző fokú kihűlést állapítottak meg náluk, és még napokig megfigyelés alatt tartják őket. Ketten közülük kómában fekszenek.

Antonij Angyelov, a bolgár határrendészet igazgatója a BNT állami televíziónak hétfő délelőtt úgy nyilatkozott, hogy négy családról van szó, akiket magukra hagytak az embercsempészek, miután illegálisan átlépték a határt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik