Nagyvilág

Jeb Bush már az anyjával kampányol

Kampánystratégiát váltott a volt amerikai elnök öccse, Jeb Bush korábbi floridai kormányzó, aki a republikánusok soraiban indul az elnökjelöltségért: miután eddig nem szerepelt túl jól sem a népszerűségi listákon, sem az iowai jelölőgyűlésen, most először fordult elő, hogy édesanyja is beszállt a kampányba, bátyja, a volt amerikai elnök pedig jelezte, hogy nyilvánosan is támogatja majd őt.

Az iowai jelölőgyűlésen Jeb Bushnak alig sikerült a voksok három százalékát begyűjtenie. Már akkor, a voksolás éjszakáján megígérte: nem adja fel, nem száll ki a küzdelemből az elnökjelöltségért, és mindenekelőtt változtat a kampányán.

Ennek jegyében történhetett, hogy csütörtökön este New Hampshire állam egyik városában az édesanyjával, Barbara Bushsal – az egykori first ladyvel – jelent meg a kampányrendezvényén. A kilencvenedik életévét betöltött Barbara Busht támogatni kellett az emelvényre, s nem is mondott hosszú beszédet. Jószívűnek és okosnak nevezte a fiát, s közölte:

szeretem a fiamat, és tudom, hogy Amerikának reá van szüksége. Tisztességes, lehet rá számítani, lojális és viszonylag jópofa is.

Olyan értékeket képvisel, melyeket Amerika mintha elveszített volna. És csaknem túlságosan is udvarias, nem dicsekszik, mint a többiek” – mondta Barbara Bush, akinek a férje, George H. Bush, valamint az egyik fia, George W. Bush is elnöke volt az Egyesült Államoknak.

Barbara Bush egyébként mindmáig nagyon népszerű a republikánus hívek körében. Akárcsak idősebb Bush, ám ő az egészségi állapota miatt már nem tud részt venni a kampányban, otthonról sem nagyon jár el.

George W. Bush azonban – aki eddig szintén nem vett részt öccse kampányában – Dél-Karolinában csatlakozik majd hozzá. Most egyelőre rövid – harminc másodperces – kampányfilmben állt ki Jeb Bush mellett.

Az elnök elsődleges feladata, hogy megvédje az Egyesült Államokat.

A következő elnöknek készen kell állnia az irányításra. Ismerem Jebet, a jó szívét, az egyenes gerincét. Jeb egyesíti majd országunkat, tudja, hogyan kell összefogni az embereket a terrorizmus ellen”, mondja George W. Bush a rövid reklámban.

A konzervatív értelmiség egyik tekintélyes lapja, a National Review pénteken szerkesztőségi állásfoglalást tett közzé. Ebben azt sugalmazza a volt floridai kormányzónak, hogy legjobb lenne, ha kiszállna az elnökjelöltségért folyó küzdelemből.

Ön rémesen unalmas jelölt volt, aki eddig már 89,1 millió dollárt költött reklámokra, amelyekben főleg Marco Rubiót, a régi barátját támadja, írja a magazin. S egyben leteszi a voksot Marco Rubio floridai szenátor elnökjelöltsége mellett, aki meglepetésre igen jó eredményt ért el az iowai jelölőgyűlésen.

A kiemelt képen Trump balra, Bush jobbra, Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik