A totalitárius államba az elmúlt évtizedekben alig jutottak el turisták, noha ma már több nemzetközi cég is foglalkozik a diktatúrát bemutató túrák szervezésével. Az AP hírügynökség 2011-ben nyitotta meg az országban saját irodáját, fotóriporterük, David Guttenfelder pedig az első komoly, nemzetközileg is elismert fotós volt, aki negyvennél is több útja alkalmával egy kicsit betekinthetett az ország mintafalvai, gyárai és lakásai mögötti rögvalóságba, valamint viszonylag szabadon fényképezhetett az országban. Most az ő, valamint a túracégek munkatársainak Instagram-profiljáról válogattuk ki a legérdekesebb fotókat.
- 22:14 Az akkufeldolgozó ellen tiltakoztak a pilisjászfalui testületi ülésen, a polgármester rendőrt hívott, egy képviselő lemondott
- 21:58 „Teljesen összetörtem” – szívműtéten esett át a verseny közben rosszul lett sportoló
- 21:25 Kontroll: Tíz évre eltiltották Pajor András zuglói plébánost a papi feladatok gyakorlásától
- 21:15 A horvát miniszterelnök szerint nincs veszélyben az energiabiztonság Magyarországon
- 20:41 A tepertős pogácsával, a magyar csodakancával és az Ultival immár százra nőtt a hungarikumok száma
- 20:41 Taylor Swift sminkmentes felvételeken mutatta meg az arcát
- 20:40 Saját magára fogadott, aranyat csempészett, közben mellesleg mindenkit elvert pingpongban – ő a Marty Supreme valós főhőse
- 20:04 A nap legfontosabb hírei – 2026. 02. 24.
- 19:56 Visszakapcsolták az áramot Iványi Gáborék gyülekezetében
- 19:13 „Mire észrevettem, már a járdán jött felém” – Gyarmati Gábort kis híján elütötte egy sofőr nélküli autó
- 19:07 Az Epstein-akták elhozták a Sötétség Hercegének bukását is
- 19:07 Az EU három nappal a magyar választások után mutatja be az orosz olajimport teljes tilalmáról szóló javaslatát
- 18:37 Renner Erika: Bene Krisztián megint kérte, hogy engedjék ki feltételesen, azt állítja, minden nap imádkozik értem
- 18:27 Mit csinál Magyarország Brüsszelben, és mi lesz ennek a következménye?
- 18:09 Tavaly leomlott a balatonlellei mentőállomás fala, most írták ki a közbeszerzést - de csak a tervezésre
- 17:07 Csütörtökön újraindulhat a Barátság kőolajvezeték
- 17:43 Sikeres operaénekessel jár Janicsák Veca: „Szerelem volt első látásra”
- 11:06 Ukrán történész: Az ukránok úgy tekintenek Zelenszkijre, mint egy elhasználódott autóra, de értik, hogy háborúban nem lehet lecserélni
- 14:04 Orosz szervezet indított lejárató kampányt Iványi Gábor ellen
- 09:17 Vitézy: Egyik napról a másikra kirúgták csaknem a teljes belső ellenőrzést a Budapesti Közműveknél
- 14:05 Vizet fakaszt a kiszáradó erdőkben egy nógrádi vadász
- 19:07 Az EU három nappal a magyar választások után mutatja be az orosz olajimport teljes tilalmáról szóló javaslatát
- 19:56 Visszakapcsolták az áramot Iványi Gáborék gyülekezetében
- 14:53 Molnár Áron a gyerekkoráról: Román menekültnek hívtak, rendszeresen gúnyolódtak rajtam
- 09:00 Belopózott a fürdőszobában lévő szeretője 13 éves kislányához, majd szexre kényszerítette a rettegő gyereket
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!



























