Hétfőn 540 szlovák ápoló felmondása lépett érvénybe – közölte Viliam Cislák egészségügyi miniszter. Még novemberben adták be a tömeges felmondást, tiltakozásul az új egészségügyi törvény ellen. A nővéri kamara szerint a távozók száma a hatszázat is meghaladja.
A szlovák egészségügyi tárca vezetője arról számolt be, hogy a betegek ellátása minden kórházban biztosítva van. Sajtóbeszámolók szerint azonban több intézményben is korlátozni kellett a műtéteket. „A nővérek elhagyták betegeiket, ami Szlovákia történetében első ízben történt meg” – kommentálta az ügyet Cislák.
Az eperjesi kórház vezetése közölte: csak a részlegek 60 százaléka volt hétfőn működőképes. A hadsereg a saját állományából hét nővért bocsátott a kórház rendelkezésére, hogy javítsanak a helyzeten. A miniszter ezt is bagatellizálta, azt mondta: a kórházak és a hadsereg együttműködésében nincs semmi rendkívüli, a civil kórházakban tartósan 40 katonai egészségügyi ápoló dolgozik.
Büntető feljelentést is kilátásba helyezett Viliam Cislák, miután az ápolói kamara köreiből olyan hírek kerültek ki, hogy a tömeges felmondások következtében egymillió beteg ellátása került veszélybe.
A szlovák kormány az ápolók követeléseit alaptalannak minősítette. Cislák szerint az egészségügyi dolgozók béralapját az idén 55 millió euróval növelték meg, ami jelentős emelést tesz lehetővé.
Szlovákiában egyébként jelentős különbség van a nagy kórházakban és a kisebb létesítményekben dolgozó ápolók fizetése között: egy nagyobb intézményben ezer eurónál is többet kereshetnek egy hónapban, egy kis kórházban viszont 859 euróval kell beérniük.
A szlovákiai ápolók átlagéletkora 50 év közelében van, a fiatalabbak az alacsony fizetések miatt külföldön dolgoznak, főleg Csehországban, ahol jobban kereshetnek. (MTI)