Nagyvilág

Távfűtő csatornába zuhanva főtt halálra három kisgyerek

Három kisfiú tragikus halálát gyászolja a kamcsatkai Petropavlovszk-Kamcsatszkij városa – jelentette a Siberian Times. Az általános iskolás gyerekek egy fedetlen csatornanyíláson keresztül estek be a távfűtéshez használt forró vizet szállító vezetékbe. A beszámoló szerint először csak az egyikük zuhant be, két barátja pedig megpróbált őt kimenteni, de végül mindannyian a nyolcvan fokos vízbe kerültek.

orosz gyerekek01

A helyi sajtóban megjelent hírek szerint a nyílást eredetileg egy fából készült fedő borította, de az összetört, szabadon hagyva a több mint két méteres nyílást. Egyes hírek szerint a nyílást egy kartonlappal fedték le – írta a Times. A helyiek többször is jelezték a problémát az önkormányzatnál a hibát, de az nem lett kijavítva.

A tragikus baleset helyszíne
A tragikus baleset helyszíne

A rendőrség közlése szerint a három fiú csütörtök délután tűnt el, miután hazaindultak az iskolából. Önkéntesek és rendőrök kezdtek el utánuk kutatni, és végül az iskola közelében lévő nyílásnál megtalálták holttesteiket. A helyszínen talált nyomok alapján úgy tűnik, először csak az egyikük esett bele a forró vízbe, és barátai a hátzsákjánál fogva próbálták kihúzni, aminek elszakadt a pántja. Végül mindannyian a vízbe estek.

orosz gyerekek03

A hatóságok nyomozást indítottak a fiúk halálának ügyében. A nyomozók azok jogi felelőségét vizsgálják, akik a csatorna karbantartásáért voltak felelősek – közölte az orosz szövetségi nyomozóhatóság. A gyerekek temetési költségeit a polgármesteri hivatal állja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik