Nagyvilág

Orosz-amerikai affér történt a levegőben

Egy orosz vadászgép alig hat méterre közelített meg egy amerikai felderítő gépet a Fekete-tenger felett. Washington provokációnak minősítette az esetet.

Michel Baldanza, a Pentagon szóvivője azt mondta, hogy az incidens hétfőn történt: egy RC-135U típusú katonai felderítő gép a szokásos útvonalon repült a Fekete-tenger feletti nemzetközi légtérben. Ekkor egy Szu-27-es orosz vadászgép befogta, ráadásul “nem biztonságosan és nem szakszerűen”. A Pentagon vizsgálja az eset körülményeit – mondta a szóvivő.

Daniel Hernandez, az amerikai hadsereg európai parancsnokságának szóvivője is beszámolt a történtekről a The Washington Free Beacon című lapnak nyilatkozva.

A Pentagon illetékesei szerint az orosz gép kevesebb mint húsz lábra (körülbelül hat méterre) közelítette meg az amerikai gépet, egy ideig mellette repült, majd hirtelen mozdulattal bedőlt, és elrepült, ekkor azonban sugárnyalábjával megzavarta az amerikai gép vezérlőrendszerét.

Az amerikai védelmi minisztérium illetékesei szerint a felderítő gép ekkor mintegy 55 kilométerre volt a partoktól, jócskán a nemzetközi légtérben, és igen nagy távolságra az orosz felségterületektől.

Orosz és amerikai szakértők csütörtökön tartották meg az egyeztetések újabb fordulóját a szíriai légi bevetések biztonságáról, de a videokonferencia után kiadott tájékoztatóban nem volt szó erről az esetről. Az elmúlt hónapokban több hasonló légi incidens történt orosz és amerikai katonai repülőgépek között a Fekete-tenger térségében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik