Belgrád külvárosában is toboroznak a szélsőséges iszlám nézeteket valló vahhábiták, humanitárius munkának álcázott tevékenységükkel főleg a roma lakosságot célozzák meg – írta a Vecernje Novosti szerb napilap kedden.
A „térítők” általában azokat a muszlim vallású szegény romákat keresik fel, akik nem tartják magukat a vallási szokásokhoz. Pénzügyi segítséget, külföldi munkát, a gyerekek iskoláztatását ígérik nekik, majd a tisztességes helyi imámok helyett magukhoz kötik őket, arról győzködve, hogy a szerbiai muszlim közösség nem jól értelmezi az iszlám tanítását.
A megszólaló szakértők szerint a szélsőségesek soha nem a hívő muszlimokat akarják megnyerni maguknak, hanem a tanulatlan, hitükben megingott embereket. A szerb muszlim közösség vezetője, Eledin Asceric azt mondta: náluk nincsenek jelen a szélsőségek, de elismerte, hogy vannak olyan személyek, akik haszonszerzés céljából olyan tevékenységet folytatnak, amelyeknek nincs köze a vallási tanításokhoz. Azt is mondta, hogy a muszlim roma lakosság valóban veszélyeztetett, mert fogékony a manipulációra.
A Belgrádi Egyetem Biztonságpolitikai Karának professzora, Darko Trifunovic szerint „csendes iszlamizáció” folyik a romák körében, a szélsőségességet leggyakrabban emberi jogi szervezetek tevékenységének álcája alatt terjesztik. Szerinte a szerbiai muszlim közösség nem tud egyedül megbirkózni a problémával, és az is gondot jelent, hogy a vahhábizmust nem tiltja a törvény. (MTI)