Nagyvilág

Menekülteket segítő görög szigetlakóknak járna a Nobel-békedíj

Az Avaaz nevű internetes csoport petícióját már több mint háromszázezren írták alá.

Ahhoz gyűjtenek aláírásokat, hogy minden olyan görög állampolgár kapjon Nobel-békedíjat, aki életét kockáztatva segített a menekülteken, hogy épségben Európába jussanak. A díjat elsősorban Rodosz, Leszbosz és Kos szigetén élő nyugdíjasoknak, tanároknak, háziasszonyoknak és horgászoknak szánják, akik valamilyen formában segítettek a rászorulókon. A kampány kitalálóinak a Harvard, a Princeton és az Oxford Egyetem akadémikusai segítettek a megfogalmazásban és a tervezet benyújtásában.

Az aláírásokat február elsejéig gyűjtik, és a siker érdekében a projekt mögé beállt Yiannis Mouzala görög bevándorlásügyi miniszter is.

Az eleve rettenetes anyagi helyzetben lévő Görögország nagyon nehezen kezelte a kialakult helyzetet, tavaly közel nyolcszázezren keltek át az Égei-tengeren, hogy a biztonságot jelentő Európába jussanak.

A kis görög szigetekre érkező menekülteket rettenetes körülmények között helyezik el, majd kompokkal szállítják őket Athénba, ahonnan mindenki úgy halad célországa felé, ahogy tud.

Január 25-én az Európai Unió vezetői élesen kritizálták a görög kormányt amiért nem védték kellően a Törökországgal közös határszakaszt, valamint a szigeteket. Kilátásába helyezték továbbá, hogy megvonják a szigetlakóktól az útlevélmentességet, ha a kormány nem tesz lépéseket a menekültek beáramlása ellen.

Tavaly a tunéziai Nemzeti Párbeszéd Kvartett kapta a Nobel-békedíjat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik