Nagyvilág

Egy kihívó nő fotójával tanítják a menekülteknek Norvégiában, hogy mit szabad és mit nem

Rövid ruhát és tűsarkú cipőt viselő, enyhén széttárt combokkal, kihívóan előredőlve ülő nőt ábrázoló fotó jelenik meg a kivetítő képén, miközben Linda Hagen arról magyaráz egy csapat fiatal, menekült férfinak Norvégiában, hogy ez a látvány önmagában még nem felhívás szexre.

A Hero nevű cég, amelyiknek Hagen dolgozik, már évek óta szervez oktatást a fejletlenebb, muszlim országokból Európába érkező migránsoknak a kulturális különbségekről, de a tanóráik csak az utóbbi időben lettek igazán népszerűek. Miután a szilveszter éjjelén Kölnben, és Európa más pontjain, nők ellen elkövetett, csoportos támadások az egész kontinenst megrázták.

Hagen szerint komoly kihívás a szexuális támadásokat elkövető férfiak mentalitásának megváltoztatása. A Daily Mailnek nyilatkozva azt mondta, a nagyobb társaságoknak mindig van erőszakos magja, akikkel szinte tényleg lehetetlen bármit kezdeni, de ha őket eltávolítják a csoportokból, a többiek megszelídülnek, és kezelhetőkké válnak.

Fotó: Europress
Fotó: Europress

„A szemléltetéshez gyakran használok fotókat, mindannyian tanultunk ezzel a módszerrel az iskolában. Az órán résztvevők elmondják mit gondolnak, hogy szívesen megcsókolnák, vagy a nő nyilvánvalóan szexet akar, vagy ha valaki elmegy hozzájuk, akkor az azt jelenti, hogy mindent szabad. Ekkor elmagyarázom nekik, hogy a nyugati normák szerint ezek egyáltalán nem helytálló kijelentések” – mondta.

A tanárnő szerint gyakran előfordul, hogy a tanulóik elkezdenek zajos tömegként viselkedni, ezek a szituációk viszont könnyen kezelhetők azzal, ha egy kis időre középpontba helyezik azokat, akiknek viselkedési problémáik vannak.

A hallgatóknak olyan kérdésekre kell válaszolniuk például, hogy mi a különbség szex és szerelem között, vagy két nő között, akik közül egyik fedetlenül hagyta a vállait, a másik viszont az arcát is elfátyolozta. Beszélniük kell arról, hogy szerintük milyen esetekben elfogadható az erőszak, és arról, hogy mikor lehetnek biztosak abban, hogy a nő is akarja a szexet.

A képzéseken bemutatnak egy kisfilmet is, amit eredetileg norvég középiskolásoknak készítettek. A történet egy házibuliban játszódik, ahol kamaszkorú párok táncolnak. Egy fiú és egy lány nagyon közel kerülnek egymáshoz, csókolóznak, mire a fiú megragadja a lány csuklóját és magával rángatja őt egy emeleti szobába, és magukra zárja az ajtót. A lány egyértelmű ellenkezésére válaszul a fiú erőszakossá válik. A nem, mindig nemet jelent: magyarázza a videó.

Hagen szerint a film a menekültek számára is egyértelmű üzenet: bár Norvégiában gyakori, hogy az emberek megölelik egymást, vagy egymáshoz simulva táncolnak, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy le is fekszenek egymással.

„A menedékkérők velünk egy oldalon állnak az erőszak elleni küzdelemben, hiszen fontos nekik megítélésük abban az országban, ahol a jövőjüket elképzelik” – mondta.

Január 27-én, Oslóban Hagen egy nemzetközi konferenciát vezet majd, ahol a számos országból érkező résztvevőknek segítenek majd, hogy hasonló képzéseket indíthassanak a saját hazájukban. A szekciókat az erőszak, a kommunikáció, illetve a társadalmi viselkedés területeinek szakértői vezetik majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik