Nagyvilág

Megfelezték az Iszlám Állam harcosainak fizetését

A lebombázott kincstár és olajszállító infrastruktúra miatt egyre nehezebb finanszírozni a szervezetet.

A különleges körülmények hatására, amelyekkel az ISIS-nek szembe kell néznie, az a döntés született, hogy felére csökkentjük a mudzsahedek fizetését kivétel és rangra való tekintet nélkül. Tudja meg mindenki, hogy szokás szerint továbbra is havonta kétszer osztjuk ki az illetményt

– derül ki az Independent című angol lap birtokába jutott egyik tájékoztató dokumentumból. A lap kommentárja szerint a különleges körülmények a nemzetközi légi csapásokra vezethetőek vissza, amelyek miatt megcsappant a szélsőségesek egyik legfőbb pénzügyi forrását jelentő olajbevételek.

Az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció tavaly októberben indított “Tidal Wave II” (Szökőár 2) nevű légi hadművelet keretében célzottan támadja a terroristák ellenőrzése alatt álló olajmezőket, ellátási útvonalakat és pénzraktárakat. Amerikai illetékesek novemberben úgy nyilatkoztak, hogy már akkor “jelentős károkat okoztak az Iszlám Állam azon képességére, hogy finanszírozni tudja magát”.

Amikor a múlt hónapban a brit légierő Irakról Szíriára terjesztette ki légicsapásait, az első célpontok között szerepelt a szélsőségesek kezén lévő Omár olajmező. A brit harci repülők és drónok január elején ismételten csapást mértek erre a kőolajmezőre, hogy a javítási munkákat tönkre tegyék.

Január 11-én pedig amerikai harci repülők mértek csapást a terrorszervezet iraki központjára, Moszulra. A bombázás során megsemmisítették az iszlamisták egyik pénzügyi központját, amelyet az Iszlám Állam arra használt, hogy a harcosait fizesse. A pénzügyi központban nagy mennyiségű készpénzt őriztek a szélsőségesek. A légicsapásról készült felvételeken pedig levegőben szálló bankjegyeket lehetett látni. Lloyd Austin tábornok, aki az Egyesült Államok fegyveres erői közel-keleti és közép-ázsiai térségért felelős Középső Parancsnokságát (Centcom) vezeti, úgy értékelte, hogy az Iszlám Államot több millió dollár veszteség érte.

Ha ehhez még hozzávesszük az ISIS gáz- és olajtermelése, illetve szállítási képességei, a gazdasági infrastruktúrája és különböző egyéb bevételi forrásai ellen intézett csapásokat, úgy lefogadom, hogy az Iszlám Állam megérzi ennek hatását a csekkfüzetén. A dzsihadista szervezetnek szüksége van ezekre a forrásokra, hogy fizethesse harcosait, hogy újakat toborozhasson, illetve hogy folytathassa különféle rosszindulatú tevékenységét

– magyarázta Austin.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik