Nagyvilág

Nem tudnak arról, hogy lenne magyar áldozata az újabb terrorakciónak

Az al-Kaida terroristái sokakat túszul ejtettek és legalább 23 külföldi túszukat megölték.

Véget ért a Burkina Faso-i főváros, Ouagadougou központjában lévő Splendid Hotel és a szemközti étterem-kávézó megtisztítása az al-Kaida terroristáitól. Ezt a nyugat-afrikai ország belügyminisztere közölte, fél nappal azután, hogy a fegyveresek megtámadták a főleg külföldiek, ENSZ-alkalmazottak, francia katonák által lakott luxusszállodát. Sok túszt ejtettek és legalább 23 külföldi túszt megöltek.

Majtán Richárd nigériai magyar konzul az MTI-vel telefonon közölte, nem tudnak magyar áldozatokról. A diplomata azt mondta, hogy felvették a kapcsolatot a nigériai fővárosban, Abujában dolgozó burkinai diplomatákkal, segítségükkel igyekeznek pontos információkat szerezni az ouagadougoui áldozatokról. Tudomásuk szerint nem sok magyar tartózkodhat a Burkina Fasóban.

A biztonsági erők beavatkozása után végül 126 túszt szabadítottak ki, köztük legalább 33-at sebesülten. “Három terroristát, köztük egy arab és két fekete-afrikai fegyverest megöltek” – ismertette Simon Compaoré miniszter, bár korábban a Burkina Faso-i csendőrség egy tisztje azt mondta, az al-Kaida negyedik fegyveresét is megölték, és a megölt támadók közül kettő nő volt.

A nyugat-afrikai ország elnöke, Roch Marc Christian Kaboré az állami rádióban azt mondta, hogy “nem végleges” adatok szerint a terroristák legalább 23 embert öltek meg, akik hovatartozásuk szerint 18 különböző ország állampolgárai voltak. Franciaország Burkina Faso-i nagykövete Twitter-üzenetében 27 áldozatot említett, hozzátéve, hogy 18 ország 150 polgárát mentették ki a terror helyszínéről.

Francois Hollande elnök Párizsban megerősítette, hogy francia katonák részt vesznek a terroristák ellen indított műveletben, majd a Pentagon tisztségviselője Washingtonban bejelentette, amerikai katonák is bekapcsolódtak az ouagadougoui terroristák elleni műveletbe: hatvanan a francia akciót segítik, tizenöt katonát pedig az amerikai nagykövetséghez vezényeltek.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik