Nagyvilág

Rejtélyes közös tervről állapodott meg Ferenc pápa a Google vezérével

A Vatikánban találkoztak és negyed órán át tanácskoztak. Az egyházfő egyébként nem szokott így fogadni cégvezetőket.

Személyes találkozón fogadta a Google vezérét Ferenc pápa, aki korábban saját magáról úgy vallott: nem nagyon tud mit kezdeni azokkal a dolgokkal, amelyeken kettőnél több gomb van. A Vatikán nem árulta el, miről esett szó a negyedórás audiencián az egyházfő és Eric Schmidt között, de a Washington Post szerint bőven akadhatott közös témájuk.

Schmidt, aki a keresőóriást működtető Alphabet Inc. ügyvezető elnöke, még 2006-ban létrehozott egy családi alapítványt, ami a természeti források és az energia fenntartható felhasználásával foglalkozik – ez a téma Ferenc pápának is kedves, aki tavaly enciklikát szentelt a környezetvédelemnek. Emellett Schmidt társszerzője volt egy könyvnek, amely arról szól, hogyan formálhatja a fejlett technológia pozitív irányba a jövőnket.

A 79 éves pápa, aki ugyancsak elkötelezett a békés jövő mellett, korábban Isten ajándékának nevezte az internetet, igaz, arra is figyelmeztette a gyerekeket, hogy ne nyomkodják túl sokat a telefonjaikat, a szülők figyelmét pedig az internetes pornó veszélyeire hívta fel.

Egy videofelvételen látható, hogy Schmidt a találkozójuk végén azt mondja az egyházfőnek: „Együtt akarok dolgozni önnel mindennek megvalósításában. Valóra fogjuk váltani.” Azt nem tudni, mire gondolt, de a pápa bólogatással reagált és azt felelte: „Ne felejtsen el imádkozni értem.”

A Washington Post felidézi, hogy bár a pápa nem tartja magát technikai zseninek, elképesztően sikeres a közösségi médiában. A Twitteren ő a legbefolyásosabb szereplő, kilenc nyelven van közösségi fiókja több mint 26 millió követővel. Az egyházfő is szorgalmazza az internet használatát, épp a Google Hangout segítségével szokott rendszeresen videokonferenciákat tartani a világ minden pontján gyerekekkel.

A találkozó Schmidttel egyébként azért is volt rendkívüli, mert az egyházfő sosem szokott személyes audienciát tartani cégvezetőknek, attól tartva, hogy azt reklámnak vehetik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik