Nagyvilág

Putyin annyi katonát küldhet Szíriába, amennyit csak akar

Az orosz erők szíriai állomásoztatása korlátlan, mind volumenben, mind időben – derült ki a két ország pénteken nyilvánosságra hozott szerződéséből. Az orosz védelmi minisztérium bejelentette, hogy az orosz erők új szíriai feladatául szabták a humanitárius segítségnyújtást.

A tavaly augusztus 26-án aláírt orosz-szíriai megállapodás az orosz erőknek a Hmejmim szíriai orosz támaszponton történő állomásozását szabályozza. Az aláírás több mint egy hónappal azelőtt történt, hogy Oroszország Bassár el-Aszad elnök támogatására elkezdte légi hadjáratát Szíriában. Moszkva akkor tagadta, hogy szárazföldi erőket is bevetne Szíriában az Iszlám Állam dzsihadista szervezet, valamint más “terroristák” ellen, noha nyilvánvalóan megsokszorozódott azoknak az orosz hadihajóknak a forgalma, amelyek a fekete-tengeri kikötőkből a Boszporuszon át katonákat és hadfelszerelést szállítottak Tartúsz szíriai kikötőbe, ahol az orosz erőknek logisztikai létesítményeik vannak.

A hétoldalas szerződés szabad kezet ad Oroszországnak abban, hogy hány katonát, hány és milyen fegyvert állomásoztathat Szíriában. A szerződésben szerepel, hogy azt “a felek meghatározatlan időre kötötték”, ami elméletileg megnyitja az utat azelőtt, hogy az orosz erők tartósan jelen legyenek az országban.

Addig maradnak, míg szükség van rájuk

Vlagyimir Putyin orosz elnök jelezte, hogy a Szuhoj bombázók és harci gépek szíriai bevetése addig tart, amíg arra az Aszad elnök által kért beavatkozás keretében szükség van. Alekszej Puskov, az orosz parlamenti alsóház (duma) külügyi bizottságának elnöke pedig október elején úgy becsülte, hogy a szíriai orosz légicsapások három-négy hónapig tartanak, és erősödni fognak.

Alekszandr Golc orosz katonai szakértő szerint

Oroszország bármikor le tud állni az intervencióval, nincs semmilyen kötelezettsége Szíriával szemben, és olyan sokáig marad az országban, ameddig akar, csak a jó szándékától függ.

A damaszkuszi rezsimet támogató Moszkvát többször érte bírálat amiatt, hogy állítása szerint ugyan terroristákat támad, valójában azonban Aszad mérsékelt ellenzékére mér a legtöbbször légicsapásokat.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, londoni székhelyű aktivistahálózat december végén közölte, hogy az orosz légicsapások az előző három hónapban 2371 ember halálát okozták, akik egyharmada civil volt. Az orosz védelmi minisztérium többször megalapozatlannak, illetve abszurdnak nevezte az ilyen és hasonló állításokat.

Az orosz védelmi minisztérium egyik tisztségviselője pénteki sajtóértekezletén bejelentette, hogy az orosz erők új szíriai feladatául szabták a humanitárius segítség nyújtását. Az orosz légierő gépei máris eljuttattak 22 tonnányi segélyt a kelet-szíriai Deir-ez-Zór városba és környékére – mondta.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik