Egyik napról a másikra tűnt el a wokinghami Holt School egyik legnépszerűbb tanára, a 35 éves Daniel Fisher. Kollégái azt mondták a megszeppent gyerekeknek, hogy a pedagógus súlyos rákbetegségben szenved, ezért nem taníthat többé. Csakhogy ez hazugság volt, amit kegyesnek szántak.
Valójában az derült ki, hogy Fisher pedofil. A nyomozók szerint a férfi 15 alkalommal próbált meg gyermekeket rávenni szexuális viszony létesítésére. A férfi egészen 2013 decemberében történt letartóztatásáig dolgozott a lányiskolában.
Miután átvizsgálták a számítógépét, a rendőrök többek között szexuális tartalmú, gyermekeket érintő csetfolyamokat, illetve pedofil fotókat találtak.
Fisher egykori diákjai csak nemrégiben tudták meg tanáruk eltűnésének valódi okát, miután a története elterjedt a közösségi portálokon.
„A biológiatanárom volt, és rengeteg órám volt vele. Amikor hirtelen eltűnt, azt mondták rákja van. Egy családtagom is rákban szenvedett, ezért nagyon felzaklatott, hogy a tanár, aki a közel állt a szívemhez ugyanezzel a betegséggel küzd. De évekkel később megtudni, hogy valójában pedofil volt, az igazán letaglózó élmény” – írta az egyik lány.
Bár Fishert, a pedofil fotók birtoklása és gyermekek megkörnyékezése miatt elítélte a bíróság, a bűncselekményeinek semmi köze sem volt a Holt iskolához, sem az ott tanuló diákokhoz – mondta Suzanne Richards, az iskola igazgatónője.
(via Metro)