Nagyvilág

Muszlimellenes kijelentései miatt jelentették fel Robert Ficót

A szlovák miniszterelnök ellen ügyészségi nyomozás indult.

Feljelentették a szlovák kormányfőt muszlimellenes megnyilvánulásai miatt. „Az ügy a megszokott eljárás szerint, és a törvényeknek megfelelően lesz kezelve” – mondta a főügyészség szóvivője.

Robert Ficót fajgyűlölettel, nemzetgyalázással, valamint etnikai, nemzetiségi és faji gyűlöletkeltéssel vádolták meg. A szlovák törvények szerint ezért akár három év szabadságvesztést is ki lehet szabni.

Az ismeretlen feljelentő azt kifogásolta, hogy a miniszterelnök január 7-én azt mondta: meg kell akadályozni Szlovákiában egy összetartó muszlim közösség kialakulását, hogy ne történhessenek meg olyan esetek, mint Párizsban vagy Németországban. „A multikulturális Európa gondolata megbukott, és nem lehetséges olyan emberek természetes integrációja, akik más életvitellel, más gondolkodással, más kultúrával és elsősorban más vallással rendelkeznek” – jelentette ki Fico. (Paraméter)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik