Az iráni Forradalmi Gárda elengedte az iráni vizekre sodródott hajók legénységét – adta hírül az AFP.
#BREAKING US sailors 'have been released': Iran's Revolutionary Guards. @AFP
— AFP Tehran (@afptehran) January 13, 2016
Irán korábban azért ejtett foglyul két amerikai hajót, a tíztagú legénységgel együtt, mert iráni vizekre tévedtek. A tengerészek a hivatalos közlés szerint kiképző küldetésen voltak és műszaki hiba miatt sodródtak a Farszi-sziget közelébe, ahol a parti őrség azonnal őrizetbe vette őket.
John Kerry amerikai külügyminiszter azonnal felvette a kapcsolatot az iráni tisztségviselőkkel, hogy telefonon egyeztessen a tengerészek szabadon bocsátásáról. Egy név nélkül nyilatkozó külügyi tisztségviselő azt mondta: az irániak tisztában vannak azzal, hogy tévedés történt, és beleegyeztek, hogy órákon belül szabadon engedik a tengerészeket. Ez szerdán délelőtt meg is történt.
A Pentagon szóvivője elmondta: Irán biztosította az Egyesült Államokat, hogy a legénység és a hajók azonnal visszatérhetnek.