Nagyvilág

Szlovéniában tíz nap alatt 25 ezer menekültet vettek nyilvántartásba

Nem csökkent a menekültek száma a nyugat-balkáni útvonalon, tíz nap alatt 25 ezer menekültet vettek nyilvántartásba Szlovéniában a hatóságok, és egyre több gazdasági menekültek is fennakad az ellenőrzésen.

A horvát-szlovén határt pénteken 2379, szombaton 2630, vasárnap 880 menekült lépte át. Szlovéniában – a legfrissebb ljubljanai adatok szerint – október közepe óta 404 ezer illegális bevándorlót regisztráltak, csak az újévben 25 333-at.

Annak ellenére, hogy Szlovénia novemberben bejelentette, nem fogad gazdasági menekültek, és erről Horvátországot, Szerbiát és Macedóniát is értesítette, amelyek ezért megszigorították a határellenőrzést, a nem háborús területekről érkező bevándorlók egy részének mégis sikerült egészen Horvátországig eljutnia.

Ranko Ostojic horvát ügyvezető belügyminiszter a hét végén újságíróknak nyilatkozva elmondta: november 16. óta 1110 nem afganisztáni, iraki és szíriai menekültet sikerült feltartóztatniuk a horvát-szerb határon, harmincegyen közülük azonban bejutottak Horvátországba, és jelenleg Szerbiába való visszatoloncolásukra várnak.

A tárcavezető megismételte korábbi kijelentését, miszerint Horvátország továbbra sem hajlandó a menekültek adatait az ujjlenyomatokat rögzítő Eurodac-rendszerbe továbbítani. Ezt azzal indokolta, hogy a regisztrációval Horvátország gyűjtőközpontjává válhat azoknak a menekülteknek, akik nem kapnak menedékjogot a nyugat-európai országokban.

Elmondta azt is, hogy Szlovéniával működik az adatközlés, amely várhatóan a nyugat-balkáni útvonalon elhelyezkedő többi országgal is rövidesen életbe lép. Ljubljana egy héttel ezelőtt a Horvátországból Szlovéniába továbbszállított menekültek összeírását kérte Zágrábtól, és jelezte: amennyiben nem kapnak listát a bevándorlók pontos adataival, nem fogadják őket.

Ostojic arról is beszámolt, hogy szeptember óta 114,5 millió kunába (közel 5 milliárd forint) került Horvátországnak a menekültek ellátása és szállítása. Hozzátette, hogy eddig a költségek 80 százalékát fedezte az Európai Unió (EU).

A Vecernji List című horvát napilap hétfőn azt írta, hogy a menekültek szállításának költségein túl a vonatokon okozott károk költségei is tetemesek.

A horvát vasutak (HZ) nettó 9,9 millió kunára (427 millió forint) becsüli azokat a károkat, amelyeket a menekültek szállítása okozott neki. Egyéb más munkálatok mellett 55 vagonban ki kell cserélni vagy fel kell újítani az üléseket – közölte a vállalat.

A lap szerint a vasúttársaság szállítási költségei 75 ezer kunára (3,2 millió forint) rúgnak naponta. Közel négy hónap alatt a HZ 488 698 menekültet szállított egyik országhatártól a másikig, és 426 menetrenden kívüli vonatot indított, ez pedig 31,9 millió kunába (közel 1,38 milliárd forint) került. A kiadásokat a horvát belügyminisztérium téríti meg a vállalatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik