Nagyvilág

Elítélték Londonban a nálunk elfogott terroristatámogatókat

A két férfi útlevelét nyolc évvel ezelőtti előző elítélésük után a brit hatóságok bevonták, és külföldi utazásukat előzetes engedélyhez kötötték. Ők azonban tavaly novemberben egy kamion rakterében átkelt a kontinensre, és Magyarországig jutott, ahol egy vonaton fogták el őket a rendőrök.

Brooks és Keeler úti okmányok nélkül utazott. A magyar hatóságok jelentős mennyiségű, csaknem ötezer fontnak – több mint kétmillió forintnak – megfelelő készpénzt találtak náluk, fontban, euróban és forintban.

A londoni bíróság pénteken két év börtönre ítélte őket a rájuk kirótt utazási korlátozások megszegése miatt.

Az eljáró bíró a The Guardian című brit napilap online kiadásának beszámolója szerint az ítélet indoklásában hangsúlyozta: nincs bizonyíték arra, hogy Brooks és Keeler terrorcselekményre készült, de ez nem jelenti azt, hogy az általuk elkövetett bűncselekmény nem súlyos.

A védelem szerint Keeler Törökországban élő családját – feleségét és hat gyermekét – akarta meglátogatni, és Brooks segítőként csatlakozott hozzá.

Keelert és Brookst már 2008-ban is elítélték, akkor terrorcselekményre felbujtás, valamint terrorcselekmények finanszírozásának kísérlete címén. Mindkettőjükről közismert volt a brit hatóságok előtt, hogy az al-Kaida terrorhálózat szimpatizánsai, és nyilvános rendezvényeken éltették a 2001. szeptember 11-én végrehajtott amerikai merényletsorozat elkövetőit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik