Amikor pontosan egy éve két fiatal férfi lerohanta a Charlie Hebdo szerkesztőségét, nem az volt az uralkodó érzés, hogy ez lesz Európa 9/11-e. 2001-ben, amikor a két utasszállító beleszállt a World Trade Center épületébe, érezni lehetett, hogy valami végleg megváltozott. Teljes joggal. A mostani egy másik világ ahhoz képest, ami szeptember 11-e előtt volt. Korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy bárki ennyire megfigyeljen minket közlekedés, internetezés vagy úgy általában létezés közben, és hogy ezt mi feltétel nélkül elfogadjuk.
Most pedig elképzelhetetlennek tűnik egy olyan világ, ahol nem élünk állandó – de nem indokolt – félelemben a terrortámadásoktól, a bevándorlóktól, vagy csak úgy általában a muszlimoktól, ha valaki szeret általánosításoktól rettegni.
Nézzük meg még egyszer, mi volt az a pár esemény, ami felborította Európát.
- 2012-ben a Charlie Hebdo, egy francia szatirikus vicclap lehozott egy karikatúrasorozatot Mohamed prófétáról. Mohamedet nem csak emberként ábrázolták, ami az Iszlám szerint nem oké, de voltak meztelen karikatúrák is köztük.
- 2015 január hetedikén, pontosan egy évvel ezelőtt, helyi idő szerint fél 12-kor két fegyveres iszlamista betört a lap szerkesztőségébe és megölt 12 embert, köztük több karikaturistát. 11 embert sebeztek meg, négyet súlyosan.
- A támadók azt kiabálták, hogy “allahu akbar”, és “megbosszultuk a prófétát”. Ezzel egyértelművé is tették a támadás okát.
- A két fegyveres elmenekült, megölve egy rendőrt.
- Hatalmas embervadászat kezdődött Párizsban.
- A fegyveresek két napig menekültek, majd a rendőrség egy plakátgyártó üzemben talált rájuk Dammartin-en-Goële-ben, ahol túszokat ejtettek.
- Mindkettőjüket megölték a tűzharcban.
- Január 11-én kétmillió ember, köztük negyven állam- és kormányfő vonult végig Párizs utcáin a nemzeti egységért.
- A Charlie Hebdo szerkesztősége folytatta a munkát. A lap eddig a megszűnés szélén állt, a mészárlás után kiadott példányból viszont majdnem nyolcmillió darabot adtak el. A korábbi átlagos eladott példányszámuk 20-30 ezer volt.
- A támadást a jemeni al-Kaida vállalta magára, a támadók már a lövöldözés alatt rájuk hivatkoztak.
- A francia hatóságok elkezdték felderíteni a támadók kapcsolati hálóját.
- Mégsem sikerült megakadályozni, hogy kevesebb mint egy évvel később ennél sokkal durvább támadás történjen.
A francia titkosszolgálatok tehetetlensége nagyon látványos volt mindkét nagy terrortámadás alatt. Mintha azt lehetett volna sejteni, hogy Európa egyszerűen nem készült fel arra, hogy elérje a nemzetközi terrorizmus. Pedig voltak már nagyon komoly támadások nálunk is. A londoni metrórobbantás, vagy a madridi terrortámadás mégsem rázta meg annyira a kontinenst, mint a Charlie Hebdo szerkesztőségének lemészárlása.
Giccsesen hangzik, de itt gondolatokat gyilkoltak meg. Annak a gondolatát, hogy bármivel lehet és szabad is viccelni, nem kell tekintettel lenni mások érzéseire. A Charlie Hebdo nem volt sem jó, sem vicces újság, de a francia hagyományokban, főleg a francia politikai újságírás hagyományaiban vastagon benne volt. Nem kell egyetérteni azzal, hogy lehessen viccelni mások vallásával. De a nem egyetértés és a gyilkosság között nagyon nagy különbségek vannak.
A két nagy francia terrortámadásban az az érdekes, hogy a terroristáknak nem kellett különösebben ügyesnek lennie hozzá. Egy szerkesztőségbe betörni, főleg fegyverekkel, kifejezetten könnyű. Egy zárt, emberekkel teli koncertteremben rengeteg áldozatot ejteni szintén. Ha a terroristák kicsit kevésbé idióták, lehetett volna ennél sokkal több áldozat is Párizsban. Ennek egyébként nincs sok jelentősége, azon kívül, hogy a terroristák sem zsenik, sőt! Inkább a francia és belga hatóságok nem voltak képesek őket előre elkapni, ahogy azt más nemzetek hatóságai megtették.
Status quo
A hatóságok és a terroristák, vagy inkább radikalizmusra hajlamos muszlimok között egyébként a legtöbb elemzés szerint volt korábban egy status quo. A titkosszolgálat addig nem zaklatja őket, amíg azok nem Franciaországban, hanem mondjuk Szíriában szeretnének robbantgatni és harcolni. Ezt sikerült felrúgni a Charlie Hebdoval, majd a Bataclannal. A nagy párizsi terrortámadássorozat óta a titkosszolgálat sem törődik ezzel a status qouval. Háromezer rajtaütés, több tucat letartóztatott radikális volt az elmúlt pár hónap eredménye.
De ami ennél is durvább, hogy Franciaországban radikálisként már csinálnod sem kell semmit ahhoz, hogy a rendőrség elvigyen. Elég, ha amúgy akár csinálhatnál is valamit. Tényleg nem tudni, mi lesz ennek a hosszútávú hatása. Az Egyesült Államok is kibírta a kommunisták, vagy kommunista szimpatizánsok elleni hadjáratot, lehet, hogy Franciaország is ki fogja bírni azt, hogy a titkosszolgálat gyakorlatilag gondolatrendőrségként működik. Ki tudja.
Hogy megnézze, mi az, amiért ezek a szerencsétlen idióták úgy érezték, hogy le kell mészárolniuk egy vicclap szerkesztőségét. És itt most véletlenül sem azt mondom, hogy le lehet emelni az idiótákról a felelősséget azzal, ha megnézzük, hogy milyen okok álltak a mészárlás mögött, mert nem lehet. Ölni bűn, idióta okból ölni pedig idióta bűn. De ha a jövőben el szeretnénk kerülni a Charlie Hebdókat és a Bataclanokat, akkor itt lenne az ideje nekiállni kezelni a strukturális problémát, mert az nem oké, hogy csak a szélsőjobbnak vannak válaszai egy problémára.
És persze, hogy a szélsőjobbnak vannak válaszai. Égő gyűlölettel és undorral leegyszerűsíteni egy embercsoportot néhány tulajdonságra egyszerű. Faékszerű, buta, általánosításokra alapuló megoldásokat találni szintén. Megnézni, hogy mi a valódi probléma és kezelni azt, már sokkal nehezebb.
Ma a kontinensen egyetlen olyan vezető van, aki egyáltalán mer döntéseket hozni. És ő sem bátrakat. Egyszerűen mindenki gyáva ahhoz, hogy nekiálljon egy komolyabb probléma kezelésének. És nem, az, hogy lezárjuk a határainkat és a megoldást áttoljuk a szomszéd országokra, majd otthon abban a szerepben tetszelgünk, hogy nekünk van a legnagyobb mellényünk Európában, na, az nem megoldás. Az egy kampány. A megoldáshoz a probléma ismerete és megértése kellene. Meg bátorság, valódi politikai bátorság. Na, ebből nincs semmi ma Európában.
