A dél-törökországi Gaziantep városból Isztambulba tartó repülőgép fedélzetén halt meg a szír származású, ám francia állampolgárságú nő, Iman Mahiev kisgyereke. Mahievet a szíriai határ közelében tartóztatták le a török hatóságok, majd az Iszlám Állam dzsihadista szervezettel való állítólagos kapcsolata miatt kiutasították Törökországból. Isztambul érintésével gyerekével együtt jutott volna el Franciaországba – közölték csütörtökön nevük elhallgatását kérő diplomáciai források.
A Dogan török hírügynökség azt írta, hogy az öthónapos kisgyerek útközben lett rosszul, és az újraélesztési kísérletek sikertelennek bizonyultak.
Törökország délkeleti része jelenti a legfőbb “kaput” a Szíriába igyekvő külföldiek, különösen az Európából toborzott “dzsihadista újoncok” számára.
Az október 10-i, 103 halálos áldozatot követelő ankarai kettős öngyilkos merényletet követően Törökországban megsokszorozódtak a dzsihadista szervezettel kapcsolatba hozható letartóztatások. Az egyik támadó, Yunus Emre Alagöz az Iszlám Állam szimpatizánsa volt.
A 2015. november végén nyilvánosságra hozott legutóbbi hivatalos statisztikák szerint a török hatóságok már több mint 2600 feltételezett dzsihadistát utasítottak ki az országból.