Az Európába érkező menekültek számának jelentős csökkentése az egyik fő célkitűzése a január elsején kezdődő holland soros uniós elnökségnek – közölte csütörtökön Mark Rutte holland miniszterelnök.
A kormányfő erről a Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón beszélt. A menekültek számának sokkal alacsonyabbnak kell lennie – mondta Rutte. Hozzátette, Hollandia biztosítani kívánja az uniós tagállamok közötti méltányos tehermegosztást a menekültválság kezelésében és azt is, hogy minden tagországban elegendő befogadóközpont működjön.
Hatékony határőrség kell
Jean-Claude Juncker azt mondta, reméli, hogy a holland elnökség alatt hatékony európai határőrséget és parti őrséget fognak létrehozni. “A migrációs válságra nem a határok lezárása a helyes válasz” – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke. A soros elnökségnek három másik fő prioritása van: a munkahelyteremtés és innováció, a pénzügyi stabilitás, valamint a jövőbe tekintő klíma- és energiapolitika.
Az Európai Bizottság tagjai a nyitórendezvény alkalmából csütörtökön Amszterdamba látogattak, ahol délelőtt a holland kormány tagjaival egyeztettek. A biztosok ezután Vilmos Sándor holland királlyal és Máxima királynéval találkoznak, majd délután Hágába utaznak, hogy parlamenti képviselőkkel és szenátorokkal folytassanak megbeszélést.