Nagyvilág

Megerőszakolásra szánt húsdarabként használja a nőket az ISIS

Jazidik 6 (jazidi, irak)
Jazidik 6 (jazidi, irak)

Háromezernél is több, a jazidi kisebbséghez tartozó ember lehet még az Iszlám Állam fogságában, tudatta egy fiatal nő, aki megszökött a szervezettől, és akit szerdán fogadott a görög államfő Athénban.

A 21 éves Nadia Murad három hónapon át volt az ISIS foglya. Ez idő alatt a szélsőséges szervezethez tartozó férfiak többször megerőszakolták. Arra kérte Prokopisz Pavlopulosz görög államfőt, hogy szerte Európában emelje fel a hangját, mert még sok ezer nő és gyermek senyved az IÁ rabszolgájaként. A görög elnök ígéretet tett, hogy szót emel a jazidi kisebbség mellett.

Muradot 2014 augusztusában fogták el. Az ISIS fegyveresei benyomultak a faluba, ahol élt, minden férfit megöltek, a nőket és a gyerekeket pedig elhurcolták. Elmondása szerint az iszlamisták a jazidi nőket “megerőszakolásra szánt húsdarabnak” tekintik. Nadia Murad egy moszuli családnak köszönhetően tudott megszökni, jelenleg Németországban él menekültként.

Ezzel párhuzamosan az amerikai demokrata párt elnökjelöltségére pályázó Hillary Clinton idei utolsó kampányeseményén úgy foglalt állást, hogy immár elegendő bizonyíték áll rendelkezésre, hogy az ISIS által a keresztények, jazidik és más vallási és etnikai kisebbségek ellen elkövetett bűnöket népirtásnak lehessen nevezni.

A jazidi közösség vallási etnikai kisebbség saját monoteista vallással. A kurd nyelv egyik dialektusát beszélik. Az ISIS térhódítását megelőzően a több mint félmillió lelkes jazidi kisebbség jellemzően a történelmi Mezopotámia északi részén, a mai Irak Ninive tartományában élt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik