Minden eddiginél szigorúbb biztonsági intézkedések közepette szilveszterezhetnek idén a berliniek. A rendőrség szerint a terrorveszély ellenére „az idei lesz a legbiztonságosabb szilveszter”. A német fővárosba egymilliós ünneplő tömeget várnak. Nemcsak a rendezvényhelyszínt veszik körbe kerítéssel, egy második kerítéssel a kormányzati negyednek is helyt adó környéket is lezárják.
A rendezvényre semmilyen nagyobb táskát, hátizsákot sem lehet bevinni, és ahogy eddig, úgy most se engedélyezik az esernyőket, palackokat.
Egy rendőrségi szóvivő szerint a második kerítést akkor zárják, ha a rendezvényhelyszín megtelik, az utóbbi években ez már 22 óra körül megtörtént, de ilyenkor előfordult, hogy a kint rekedt emberek a kordont megbontva jutottak be. A második kerítéssel főleg ezt akarják megakadályozni.
Az osztrák hatóságok hírszerzési értesülésekre hivatkozva közölték, hogy a karácsony és újév között terrortámadások lehetnek európai nagyvárosokban. Németországban ugyanakkor már a novemberi párizsi merényletek után fokozták a rendőri jelenlétet. A nagyobb pályaudvarokon és a repülőtereken golyóálló mellényes, géppisztolyos rendőrök járőröznek. (MTI)