Nagyvilág

Megakadályoztak egy terrortámadást Franciaországban

A rendfenntartó erők ellen irányuló fegyveres támadást hiúsítottak meg a múlt héten Orléans térségében a francia hatóságok – közölte kedden Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter.

Cazeneuve azt mondta, hogy a belbiztonsági szolgálat, a DGSI emberei akadályozták meg a terrortámadást, két embert elő is állítottak és meg is gyanúsítottak. Két francia állampolgárról van szó. Egyikük húszéves és eddig ismeretlen volt a rendőrség számára, a másik 24 éves és már volt dolga a bűnügyi igazságszolgáltatással. Rendőrségi források azt is elárulták, hogy az egyik férfi marokkói, a másik pedig togói származású.

Mindkét gyanúsított kapcsolatban állt egy Szíriában tartózkodó francia férfival, akiről az eljárás folyamán igyekeznek kideríteni a hatóságok, hogy ő rendelte-e el, hogy a két elfogott férfi terrortámadást hajtson végre. Egyikük ugyanis beismerte, hogy katonák, csendőrök, rendőrök és más állami tisztviselők ellen terveztek támadást.

Bernard Cazeneuve méltatta a rendfenntartó erők munkáját, akik 2013 óta elmondása szerint már tíz terrortámadást hiúsítottak meg szerte Franciaországban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik