Nagyvilág

Berlini követ: a magyarok nem annyira nyitottak a világra

tüntetés berlinben (tüntetés, berlin, )
tüntetés berlinben (tüntetés, berlin, )
Német lapnak nyilatkozott a német követ, aki szerint nem menekültválságról van szó, hanem bevándorlásról. Amúgy Magyarország csomót tesz a helyzet rendezéséért.

A magyarok “nem feltétlenül nyitottak annyira a világra, ahogyan azt talán más európai országokban kívánhatják”, és ennek oka, hogy Magyarország nem élt meg bevándorlást a “muzulmán kultúrkörből”, a 150 éves oszmán uralom emléke pedig nem túl jó – mondta Györkös Péter berlini magyar nagykövet a Rheinische Postnak adott interjúban.

Hozzátette, hogy a magyarok “nem olyan naiv romantikusok”, mint azok, akik azt gondolják, hogy a “muszlim menekültek” integrációja könnyen kivitelezhető. Az európai szolidaritásról azt mondta, hogy világos véleménykülönbség van Németországgal a menekülthullám okainak analízisét és a végrehajtandó intézkedéseket illetően. A magyar álláspont szerint “valójában nem menekültválságról van szó, hanem bevándorlásról”.

A kérdésre, hogy mit gondol arról a követelésről, hogy csökkenteni kell azon országok uniós támogatását, amik nem akarnak részt venni a menekültek befogadásában, Györkös elmondta, ez “próbálkozás a kelet-európai országok pellengérre állítására”, holott messze nem csak az EU keleti része nem osztja a befogadásra vonatkozó nézeteket.

Ennek ellenére megadnánk hozzájárulásunkat, azzal a feltétellel, hogy Brüsszelben közösen beszélünk azon országok EU-s pénzügyi támogatásáról, amelyek önként vállalni akarják ezt a feladatot.

Arra a kérdésre, Magyarország fizetne-e, hogy Németország befogadjon menekülteket, elmondta, hogy a “szolidaritást különböző formákban lehet kifejezni”, és Magyarország már teljesít pénzügyi hozzájárulást “közvetett” módon, hiszen biztosít személyzetet a határőrizethez Szlovéniában és Macedóniában, és a zöldhatárt megerősítette egy kerítéssel.

Továbbá magyar katonák szolgálnak Irakban és Afganisztánban, hogy ott küzdjenek a “menekültválság” kiváltó okai ellen, vagyis “nem úgy van, hogy Magyarország nem tesz semmit” – mondta a nagykövet az MTI szerint.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik